Amnesty International kiemelt kép

nemzetközi szolidaritás

Választások az örök polgárháborúban

Választásokat tartanak az állandósult polgárháború közepén Mianmarban, amit jelenleg a katonaság irányít. Megmutatjuk, mekkora esélye van az évtizedes politikai válság megoldásának és milyen lehetőségei vannak az ott élőknek.

Szalai Barna
Szalai Barna
nemzetközi szolidaritás · 2026. január 17. 07:57

Úton az erőszak felé

A május 13-án benyújtott törvényjavaslat sokak szerint egyre inkább az oroszországi, a szabad nyilvánosságot elnyomó törvények mintázatát követi. A két folyamat között a párhuzamok mellett fontos különbségek is vannak.

Szalai Barna
Szalai Barna
nemzetközi szolidaritás · 2025. május 29. 07:04

Fülsiketítő csend: eltűnt és megkínzott ukrán civilek és hadifoglyok történetei

Több mint három éve, hogy Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. Több mint három éve folyik már, hogy a megszálló erők korábban nem látott mértékben tüntetnek el és kínoznak meg ukránokat. Több mint három éve annak, hogy az eltűntek szerettei információmorzsákból próbálják összerakni, hogy életben vannak-e még.

Szalai Barna
Szalai Barna
nemzetközi szolidaritás · 2025. március 5. 08:05

Kyung Seok Park egyenlőségért folytatott harca egy igazságtalan világban

A dél-koreai Kyung Seok egyike azoknak az embereknek, akikért idén globálisan kampányolunk. Kyung Seok fáradhatatlanul küzd a fogyatékkal élők jogaiért, de reformok helyett a hatóságok inkább jogi eljárásokkal, lejárató kampánnyal és erőszakkal hallgattatják el.

Szalai Barna
Szalai Barna
nemzetközi szolidaritás · 2025. január 13. 10:36

Mi lesz Oroszországgal?

SZKÓP podcastunk legújabb epizódjában Sz. Bíró Zoltánnal beszélgettünk Oroszország jövőjéről, az orosz ellenállás lehetőségeiről és Ukrajna megszállásáról.

Fejlődés a borzalmak árnyékában: emberi jogok a világban

A 2023-as év borzalmai ellenére pozitív változások is történtek az emberi jogok globális helyzetében. Négy kulcsfontosságú területen azonban a tömeges jogsértések domináltak, amelyek az egész emberiséget és a nemzetközi rendszerünket is komoly kihívások elé állítják 2024-ben és az elkövetkezendő években.

Vig Dávid
Vig Dávid
nemzetközi szolidaritás · 2024. április 24. 07:39

“Bele sem merek gondolni, mire képes még a hatóságok beteges képzelete”

A Memorial Emberi Jogi Központ "Támogatást a politikai foglyoknak!" programjának adatai szerint az elmúlt tíz évben tizenhétszeresére nőtt a politikai foglyok száma Oroszországban. Arról, hogy kiket és miért ér politikai üldözés, illetve, hogy várható-e még nagyobb mértékű elnyomás az országban, az Amnesty International Magyarország szakmai gyakornoka, Natalia Kondrashova beszélgetett Szergej Davidis programigazgatóval, a Memorial Emberi Jogi Központ társelnökével. INTERJÚ

“A patriarchátus egy olyan baromság, ami mindenre kihat” - interjú Jevgenyina Dolgaja belarusz aktivistával

A Palitvyazynki egy független belarusz média projekt, amelyet Jevgenyina Dolgaja belarusz újságíró 2022 tavaszán alapított Maxim Putkevics emberi jogi aktivistával és Leszja Gantsa újságírónővel. A projekt célja az volt, hogy eloszlassa a belarusz politikai tétlenség mítoszát, megossza női politikai foglyok történetét, rávilágítson a bebörtönzésük körülményeire és támogatást nyújtson nekik. A projekt alapítójával az Amnesty Magyarország gyakornoka, Natalia Kondrashova beszélgetett. INTERJÚ

Abortusz Lengyelországban - ahogy most van, és ahogy lennie kellene

A SZKÓP legújabb részében Kinga Jelinskával és Natalia Broniarczyk aktivistákkal, az Abortion Dream Team (Abortusz Álomcsapat) lengyel szervezet munkatársaival beszélgettünk. Az idei #LevélíróMaratonban szereplő Justyna Wydrzyńska kollégái és barátai a reproduktív jogok lengyelországi helyzetéről, Justyna ügyéről és az általuk vezetett civil szervezet munkájáról is beszámoltak. Podcast/Interjú.

Matyasovszki Fanni
Matyasovszki Fanni
nemzetközi szolidaritás · 2024. február 14. 14:55

Börtön, külföld, némaság - az azerbajdzsáni rendszer kritikusainak lehetőségei

A SZKÓP legújabb részében az Azerbajdzsánban jogellenesen bebörtönzött politikai közgazdász, kutató és politikus, Dr. Gubad Ibadoghlu fiával, Ibad Bayramovval beszélgettünk az édesapja elleni eljárásról, az egészségügyi állapotáról, az azerbajdzsáni elit korruptságáról és arról, miért nem tesz Magyarország semmit az Azerbajdzsánban bebörtönzött politikai foglyokért. PODCAST

Matyasovszki Fanni
Matyasovszki Fanni
nemzetközi szolidaritás · 2023. szeptember 6. 10:01

Egy éve törölték el az abortuszhoz való jog védelmét az Egyesült Államokban

Ma egy évvel ezelőtt, 2022. június 24-én az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megszüntette az abortuszhoz való jog szövetségi védelmét. Mi történt azóta?

Matyasovszki Fanni

A világ egyik legszélsőségesebb törvényét írta alá Uganda elnöke

Élethez, szabadsághoz, biztonsághoz való jog; a magánélet védelme; a kegyetlen vagy megalázó bánásmód, illetve az önkényes letartóztatás elleni védelem: csak néhány az alapvető emberi jogok közül, amelyeket semmibe vett Uganda elnöke, amikor május 29-én aláírta a világ egyik legszélsőségesebb homofób és transzfób törvényét.

Matyasovszki Fanni

A transzfóbia nem írható törvénybe 2. - transz és melegjogok Magyarországon és a világ körül

A SZKÓP legújabb epizódjában az Amnesty Magyarország két munkatársával, Mihály Eszter LMBTQ jogokkal foglalkozó szakértővel, és Tatai Bartal Krisztián telemarketingessel beszélgettünk a transz és melegjogok helyzetéről Magyarországon és a világ más országaiban is. Podcast.

Választások Törökországban - az Erdoğan-Kılıçdaroğlu párharc háttere, kontextusa és előzményei

A SZKÓP legújabb epizódjában Egeresi Zoltánnal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatójával, Törökország szakértővel beszélgettünk a Törökországban nemrég lezajlott parlamenti választásokról, és az elnökválasztás első fordulójáról. Szóba kerültek szociológiai és politikai kérdések, magyar párhuzamok, és az is, mi várható a május 28-án tartott második forduló után. PODCAST

A transzfóbia nem írható törvénybe - a szlovák LMBTQI+ jogok helyzete és a születési számról szóló törvénytervezet hatásai

A SZKÓP legújabb epizódjában Nagy Nikóval, az Amnesty Szlovákia junior kampánykoordinátorával beszélgettünk a Szlovákiában március 21-én második olvasatba került transzfób törvényjavaslat kontextusáról, és lehetséges hatásairól, de szóba került a 33-as cikkely és a magyar párhuzam, valamint a szlovák LMBTQI+ emberek jogainak általános helyzete is. PODCAST


Kik vagyunk?

Az Amnesty International Magyarország egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól. Munkánk szorosan kapcsolódik az Amnesty mozgalom nemzetközi kampányaihoz, de különösen fontos feladatunknak tekintjük, hogy fellépjünk meghatározott magyarországi emberi jogi problémákkal kapcsolatban, és hozzájáruljunk egy nyitottabb, az emberi jogokat tiszteletben tartó Magyarország megvalósulásához.

Amnesty a facebookon

Amnesty az instagramon

Podcastunk

Iratkozz fel hírlevélre!

Feliratkozom

Támogass minket!

Ha szeretnél minket támogatni:

Adományozok

1%

Kérjük, támogasd az Amnestyt 1%-os felajánlásoddal!

ADÓSZÁMUNK: 19015985-1-41