Szerző: Natalia Kondrashova
A Palitvyazynki egy független belarusz média projekt, amelyet Jevgenyina Dolgaja belarusz újságíró 2022 tavaszán alapított Maxim Putkevics emberi jogi aktivistával (jelenleg az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaságban tartják fogva) és Leszja Gantsa újságírónővel (most az ukrán haderő egyik drónkezelője). A projekt célja az volt, hogy eloszlassa a belarusz politikai tétlenség mítoszát, megossza női politikai foglyok történetét, rávilágítson a bebörtönzésük körülményeire és támogatást nyújtson nekik. Négy évvel az Aljakszandr Lukasenka rezsimje elleni széles körű tiltakozásokat követően a projekt alapítójával az Amnesty Magyarország szakmai gyakornoka, Natalia Kondrashova beszélgetett. INTERJÚ
A Viasna belarusz emberi jogi szervezet szerint jelenleg 164 nőt tartanak fogva Belaruszban politikailag motivált vádak alapján. Közülük hányan vannak azok, akiket Ukrajna teljes körű inváziójának kezdete óta tartóztattak le?
2020 óta összesen 840 nő ellen indítottak eljárást politikailag koholt vádak alapján Belaruszban. 2022 óta - vagyis amikor megindult Ukrajna megszállása - naponta tartóztatnak le újabb és újabb embereket, köztük eddig több, mint 400 nőt is. Közülük körülbelül 20-an vannak azok, akiket ténylegesen elítéltek háborúellenes álláspontjuk miatt. Egy nő például két év börtönt kapott, mert a testvére a Kalinovszkij ezredben [egy önkéntes belarusz ezred, amely Oroszország ellen harcol Ukrajnában] szolgál. Másokat öt év börtönre ítéltek csak azért, mert ukrán zászlót akasztottak egy épület homlokzatára. Szeretném hangsúlyozni: ezek csak az emberi jogi aktivisták által ismert esetek.
Ha jól értem, 2020-ban és 21-ben leginkább a tüntetéseken való részvétel miatt tartóztattak le embereket, 2022-ben pedig ehhez adódtak hozzá a háborúellenes nyilatkozatok miatti megtorlások.
Igen. Sok nőt tartóztattak le például azért, mert videóra vették az orosz katonák mozgását, vagy a katonai felszerelések szállítását. Sőt, néha az ilyesmit konkrétan a hatóságok provokálták ki: beépített emberek üzeneteket küldtek különböző chatszobákba, és például vasúti sínek felrobbantására bátorították az embereket annak érdekében, hogy a fegyverszállítmányok ne tudjanak tovább haladni. Aki ezekre az üzenetekre bárhogyan reagált, nem tudva, hogy provokáció, azt letartóztatták. Olyan esetekről is tudok, amikor valakit azért vettek őrizetbe, mert “orosz hadihajók, húzzatok a faszba” feliratú tetoválása volt. Egy tanárnőt pedig azért tartóztattak le, mert kék-sárga szalagot kötött a hajába.
Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a belarusz nőkkel szemben egy általános lekezelő hozzáállás tapasztalható, és hogy a tiltakozásukat nem becsülik meg eléggé. Ez még mindig így van?
Azt hiszem, idén először érzem úgy, hogy végre a nőkre is gondolnak, hogy egyenrangúan kezelik őket a férfiakkal. Az elmúlt három évben ez sajnos nem volt jellemző. Nagyon sokáig csak arról lehetett hallani, hogy mennyi belarusz férfit vertek meg [a tüntetéseken], de azt mondták, hogy nőknek nem esett baja. Az is sokszor felmerült, hogy a politikai foglyok között nincs különbség, mind egyformák. De itt nem az a lényeg, hogy méricskéljük a szenvedést. Arról van szó, hogy amikor a férfiak és a nők börtönbe kerülnek, két teljesen különböző helyzet alakul ki. Mi a fő különbség?
Ott vannak például a menstruációs termékek. Ezek nagyon nagy kiadást jelentenek egy női politikai fogoly hozzátartozóinak. Még ha elsőre úgy is tűnhet, hogy egy-két betét olcsó, ne felejtsük el, hogy amikor a családok összegyűjtenek egy csomagot, nem egy, hanem harminc adag egészségügyi terméket kell beletenniük, hogy a fogolytelepen lévő szerettük azoknak is tudjon adni, akik már régóta ott vannak, és akikről más nem gondoskodik. A menstruációt egyébként kínzásként is használják; voltak például fiatal lányok, akik azt mesélték nekem, hogy az előzetes letartóztatásból a bírósági meghallgatásra menet arra kényszerítették őket, hogy vetkőzzenek le, ha pedig éppen menstruáltak, akkor ki kellett venni a betétjüket, meg kellett mutatni a börtönőröknek, majd visszatenni. Ha egy nőt súlyos bűncselekmény miatt vesznek őrizetbe, a hatóságok nyomást gyakorolhatnak a börtön személyzetére, hogy menstruációkor ne adjanak neki egészségügyi termékeket. Az is előfordult, hogy éppen menstruáló női foglyokat a börtön személyzete “véres disznóknak” nevezett. A fiatalabb lányok érthető módon teljesen összeomlanak ettől a megaláztatástól, és attól, hogy gyakorlatilag a saját testük válik a nyomásgyakorlás eszközévé.
Milyen másféle nyomást helyezhetnek még a nőkre a fogvatartás alatt?
Egy nő legsebezhetőbb pontja természetesen a gyereke. Lukasenkától ugyan folyamatosan azt hallani, hogy a nőknek több gyereket kellene vállalnia, másrészt viszont a gyakorlatban azt látjuk, hogy a gyerek tulajdonképpen az állam tulajdona. Egy példa: Vika Zsuravleva, egy női politikai fogoly, összesen tizenkét gyereket nevelt, ebből három volt a sajátja, kilencet pedig örökbe fogadtak a férjével. Vika sikeres terapeuta volt, amíg le nem tartóztatták kizárólag azért, mert mondott valamit az interneten Lukasenkáról. A gyámhatóságok a nevelt gyermekeit annak ellenére vették el tőle, hogy már régóta a családdal éltek. Tehát, azt látjuk, hogy az állam azt tesz a gyerekekkel, amit csak akar. Egyébként azt is észrevettem, hogy a gyerekeket automatikusan nyilvántartásba veszik a gyámhatóságoknál, amikor az anyjuk börtönbe kerül. Ilyesmi nem történik, amikor egy férfit börtönöznek be. Akkor a belarusz állam egyszerűen csak feltételezi, hogy egy nő, egy anya majd mindent el tud intézni egyedül.
További nehézség, hogy egy anyát a gyerekek miatt is traumatizál a bebörtönzés. Ezek a nők elképzelhetetlen bűntudatot éreznek, amiért nem tudnak a családjaikkal lenni. Ráadásul amikor ők kiesnek, akkor – amellett, hogy a család jövedelmének egy jó része is arra megy el, hogy a bebörtönzött anyát támogassák - a gondoskodási feladatok is leginkább a legidősebb gyerekekre hárulnak.
Az ő feladatuk lesz a kisebbek gondozása és nevelése, nekik kell mindent megtenni azért, hogy a testvéreik ne kerüljenek árvaházba. Ezek az anyagi és családi nehézségek pedig mind a tanulás, a személyes élet és az önmegvalósítás rovására mennek. Ezek a többnyire 17-18 éves gyerekek szinte árnyékká válnak, amit fájdalmas és elviselhetetlen végig nézni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a politikai foglyok ma már sokszor nem fogadhatnak leveleket. Sok gyerek egyszerűen nem ismeri fel az anyja kézírását, mert amikor szabad volt, mindent telefonon, üzenetben beszéltek meg. Amikor ezek a gyerekek sok hónap után végre kapnak egy levelet az anyjuktól, nem hiszik el, hogy valóban ő írta. Sokszor teljesen biztosak abban, hogy az anyjuk halott.
Összefoglalva azt hiszem, azt nagyon fontos megérteni, hogy amikor egy nő börtönbe kerül, állandóan azt kell hallgatnia, hogy ő rossz anya, rossz feleség, rossz gyermeke a szüleinek; hogy ő egy rossz ember. A férfiakkal sokkal elnézőbben és körültekintőbben bánnak. Feltételezik, hogy talán csak egy egyszeri hibát követtek el, és azért kerültek börtönbe. A statisztikák szerint a bebörtönzést követően tíz nőből hat marad partner nélkül. A női telepen a látogatószobák gyakran üresek, ami a férfitelepeken nem így van.
A családtagok üldözésének gyakorlata mennyire elterjedt?
Gyakori módszer egész családok bebörtönzése. Ott van például a Vojtekovics család, ahol az anya, az apa, a fiú és a fiú felesége is börtönben van. Mindannyiukat 11 és 21 év közötti börtönbüntetésre ítélték. De azokra a rokonokra is nagy nyomás helyeződik, akik nincsenek börtönben. Egyszer például a bűnüldöző hatóságok nyilvánosan közzétettek egy videót, amiben hálóingben a földre térdepeltették egy külföldön tartózkodó belarusz aktivista édesanyját, és azt üzenték, hogy az anya így küldi “üdvözletét” a fiának.
A fogvatartottak életének melyik része sérül a leginkább?
Amikor a büntetésük lejár, a foglyok borzalmas egészségügyi állapotban szabadulnak. A nők nőgyógyászati problémákkal és veseproblémákkal, illetve szinte állandó hólyaghuruttal küzdenek. A fogaik borzasztó állapotban vannak. És persze az egész életüket újra kell kezdeniük. Sokaknak a telefonálással és a pénzszámolással is problémáik vannak, és a rokonokkal, barátokkal és gyerekekkel való kapcsolatok újjáépítésének pszichológiai terhét is cipelniük kell. Belaruszban a volt politikai foglyok közül sokan a “szélsőségesként” megbélyegzettek listáján szerepelnek, ami miatt az állami szférában nem tudnak elhelyezkedni, örülhetnek, ha egy magáncégnél kapnak munkát, de emiatt nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, sokszor még egy bankszámlát is nehezen tudnak nyitni.
Voltak nők, akik egész életükben tanárként dolgoztak, jó szakemberek voltak, de miután megjárták a fogházat, gyakorlatilag megsemmisültek, mert képtelen voltak munkát találni. Ezért van most sok kezdeményezés a politikai foglyok átképzésére.
Sokszor azonban ez sem megoldás. A hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a politikai foglyok a szabadulásukat követően végül az ország elhagyására kényszerüljenek. Aki nagyobb veszélyt jelent, azokat eltiltják az utazástól, vagy koholt vádak alapján újra letartóztatják. Sok volt politikai fogoly úgy menekül el, hogy átúszik a folyón meg a mocsarakon a litván határig. Ilyen esetekben a rendőrség sokszor elkobozza a Belaruszban hátra hagyott ingóságaikat, amivel végképp mindenüket elveszítik.
Tapasztal egy női politikai fogoly további nyomást amiatt, hogy vádat emeltek ellene?
Igen. Minden politikai fogoly egy sárga cédulát visel, ami azt jelenti, hogy hajlamos a szélsőségességre, szökésre stb. Eleinte ezt elborzadva vettük tudomásul, de aztán pszichiáterekkel beszélgetve arra jutottunk, hogy voltaképpen ez egy jó dolog, mert jelzi, hogy ők igaztalanul vannak börtönben. Szintén fontos, hogy ezek az emberek így felismerik egymást, és látják, hogy nincsenek egyedül. Ez azért is sokat számít, mert a börtönökben mindig vannak olyan foglyok is, akik a börtönhatóságokkal együttműködve a jobb bánásmód és kedvezmények érdekében provokálják a többieket; például vizet öntenek az ágyukra, vagy ellopják a holmijaikat. Olyan is van, hogy a hatóságok egyik emberét vagy egy velük együttműködő fogvatartottat küldenek egy politikai fogoly cellájába. Az itt elhangzott beszélgetések során pedig újabb részletek derülnek ki a hatóságokkal szembeni ellenállásáról, ami miatt újabb eljárást indítanak ellenük. A bizalom megsemmisül. És ez a fajta nyomásgyakorlás folyamatosan tapasztalható.
Milyen az élet a női telepeken?
Általában véve borzalmas az egész börtönrendszer. Hetente egyszer lehet zuhanyozni, az öltözködési szabályok pedig nagyon szigorúak, mindenki feketét visel. A rendőrség néha nyilvánosan is tesz közzé fotókat a bebörtönzött nőkről, és hogy hogyan néznek ki ebben az öltözékben - az egész kész rémálom. A női telepeken a fogvatartottak munkája az, hogy a rendőrtiszteknek varrjanak egyenruhát. Ha a tervezettnél hamarabb befejezik, akkor az udvart kell takarítaniuk - télen is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a telep egyik sarkából a másikba tologatják a havat.
Az elmúlt három évben - a tömegtüntetések kezdete óta -, változtak a politikai foglyok fogvatartási körülményei?
Igen, a rendszer keményebb lett. A múltban például mindig lehetett csomagokat és gyógyszereket küldeni a telepre. Egy politikai fogoly meg tudott állapodni a cellatársaival arról, hogy ne viselkedjenek provokatívan a békés együttélés érdekében. A rendszer nem volt teljesen humánus, de azért többé-kevésbé élhető volt. Most folyamatosan új korlátozásokat vezetnek be: a hatóságok betiltották a vitaminokat, a kozmetikumokat, amelyek többek között csillapíthatják a bőrirritációt, amelyet a varrás során szálló por okoz a fogvatartott nőknél. Előfordul, hogy a rokonok át akarnának adni egy csomagot, de az ellenőrző ponton közlik velük, hogy most egy bizonyos dolog tilos, anélkül, hogy ez bárhová le lenne írva.
Sok börtöncella tiszta penész, amitől a foglyok folyamatosan köhögnek, és hatalmas, fájdalmas pattanások nőnek a hátukra. Mindeközben az egészségügyi ellátás borzalmas, a legtöbb fogvatartottal egyszerűen nem is foglalkoznak. Ilyen körülmények között még az adrenalin hatása alatt is jó, ha egy évig húzod.Mi van azokkal, akik 5-8 év börtönt kapnak?
Vannak olyan belarusz kezdeményezések, amelyek segítséget nyújtanak női politikai foglyoknak a szabadulásuk után?
Igen, több segítő csoport is létezik, amelyek pénzzel, integrációval segítik a rászorulókat. De ez nagyon kemény munka. Azok az emberek, akik ezeket a kezdeményezéseket vezetik, teljesen ki vannak égve. Sokan közülük is átéltek már különböző traumákat, és nekik maguknak is pszichológiai segítség kellene. De nincs senki, aki helyettesíthetné őket. Nem tolonganak az olyan emberek, akik politikai foglyoknak önként segíteni akarnának.
Mit tesznek önök és más emberi jogi szervezetek annak érdekében, hogy a politikai foglyok továbbra is kapjanak támogatást?
Az egyik legfontosabb dolog számunkra az, hogy megtartsuk a belarusz emberek támogatását. Az egész országnak rá kellene ébrednie, hogy ami történik, az egyáltalán nincsen rendben. Ezért próbálunk minél többet beszélni az itteni helyzetről különböző közösségi médiumokon, például a TikTokon. Ez a legnagyobb közösségi felület az országban, amelyet a hatóságok nem ellenőriznek. De nagyon kevés eszköz áll rendelkezésünkre.
Amire még emellett fókuszálunk, az az országban élők közti átfogó kapcsolatok kiépítése. Nagyon tetszik például az a rendszer, amikor az emberek önkéntesen felelősséget vállalnak egy-egy politikai fogoly családjáért, segítenek az idős rokonok gondozásában, vagy a háztartási munkákban. Azt is fontosnak tartom, hogy ne csak a politikai foglyokra, hanem a börtönökben lévő többi fogvatartottra is odafigyeljünk.
Hogyan tekintenek a belarusz emberek azokra a honfitársaikra, akik az elmúlt években elhagyták az országot?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert különböző reakciókat válthat ki az emberekből. Egyesek úgy érzik, hogy aki egyszer már elmenekült, az nem tudja igazán megérteni az ott maradtakat, míg mások szerint pont nekik kellene kihasználni a szabadságot, és a belarusz nép szószólóivá válni. Erről a belarusz demokratikus közösségben is vita folyik. Vannak olyanok, akik azt gondolják, az ellenzéknek végre bele kellene törődnie a vereségbe, meg Lukasenka győzelmébe, és elfogadni egyes Belarusz elleni politikai szankciók eltörlését bizonyos politikai foglyok szabadon engedéséért cserébe. Mások, többnyire az országot elhagyó férfiak, amellett érvelnek, hogy a politikai foglyok maradjanak börtönben, majd később megbosszuljuk őket. Ezeket az embereket elvakítja a férfiasságuk, miközben az igazság az, hogy néha jobb belátni a vereséget, ha azzal életeket menthetünk meg. De látod: a patriarchátus egy olyan baromság, ami mindenre kihat.
Az interjút Natalia Kondrashova, az Amnesty Magyarország szakmai gyakornoka készítette.