Minden történet körbeér

2018 december közepén egy férfi utazott keresztül Belaruszon és Oroszországon. Négy évvel korábban az útját talán még úgy fogta volna fel; hazamegy – 2018-ra azonban úticélja, a kelet-ukrajnai Donyeck (vagy ahogyan az orosz megszállást követően kikiáltották, a Donyecki Népköztársaság), már nem volt az otthona.  

A férfit Olekszandr Marcsenkonak hívták, és a családjával 2014-ben menekült el a térségből. Volt viszont egy sportautója, ami speciális szervizt igényelt, és akkor is éppen a szerelőnél volt, amikor a család elhagyta Donyecket. Ezért az autóért ment vissza Olekszandr négy évvel később - és többé sosem tért haza.  

Az ő történetének - az alapvető emberi együttérzésen kívül - látszólag semmilyen magyar vonatkozása nincs. Jelenleg egy IK-8 nevű büntetőtelepen tarják fogva a szibériai Burját Köztársaságban. Burjátia, ami Mongólia északi szomszédja, légvonalban 3763 mérföldre van innen - és minden, önmagát a világ nagy történéseiben elhanyagolni hajlamos, hétköznapi ember teljes joggal érezhetné magát nagyon távol ettől az igazságtalanul letartóztatott ukrán férfitól, és attól, hogy rajta érdemben segíthessen.  

A távolság azonban nem minden, ráadásul egyes emberi történetek elmesélésével meglepően gyorsan fogy. 

Ha többet tudnánk egymásról, valószínűleg könnyebben megértenénk azt is, hogy közvetve vagy közvetlenül, de valahogy mindenképp szerepet játszunk egymás életében, és a hasonló tapasztalatok és az egyformán átélt nehézségek nyomán tanulhatunk egymástól és segíthetünk egymáson, még ha csak apró dolgokban is.Mert alapvetően minden történet körbeér - és néhány Burjátiától egészen Magyarországig juthat.  

A következő néhány bekezdésben megmutatom, hogyan.   

Kémek és kínzások 

2016-ban a donyecki Állambiztonsági Minisztérium (MGB) elrabolt egy dr. Igor Kozlovszkij nevű férfit. A teológus Kozlovszkij, aki akkor volt 63 éves, korábban antropológiát tanított a Donyecki Egyetem bölcsészettudományi karán. Elrablása idején éppen egy olyan kutatáson dolgozott, ami a fegyveres konfliktusok vallási közösségekre gyakorolt hatását vizsgálta a szakadár irányítás alatt álló kelet-ukrajnai területeken.  

Az MGB ügynökei egy januári napon bekerítették a professzort, bekényszerítették egy dzsipbe és elhajtottak vele. Néhány további tiszt ezután a lakására ment kutakodni, halálra rémítve Kozlovszkij lebénult, Down-szindrómás fiát, aki akkor egyedül volt otthon. A professzor felesége aznap Kijevbe ment üzleti ügyben és végül egy szomszédot hívott át a lakásukra, mivel a férje nem ért haza, és a telefonját sem vette fel. A lakásban tartózkodott MGB ügynökök ennek a szomszédnak mondták el, hogy elfogták dr. Kozlovszkijt.  

Két nappal később a reggel már az MGB központjában találta Kozovszkij feleségét, Valentinát, ahol megerősítették, hogy a férjét valóban elfogták, és harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték. Azt azonban nem mondták meg, mi volt az őrizetbe vétel oka, ahogy azt sem engedték, hogy Valentina beszélhessen a férjével, vagy ételt és ruhákat vigyen neki.  

Kozlovszkijt – ahogy sok más önkényesen letartóztatott és fogva tartott embert a Donyecki- és Luhanszki Népköztársaságokban - fegyverbirtoklással és kémkedéssel vádolták. Ugyanazzal, amivel a két évvel később elfogott Marcsenkót is. Marcsenko története viszont sajnos rosszabbul alakult.  

Miután elmenekültek Donyeckből, Marcsenkóék rendszeresen tartották a kapcsolatot a Népköztársaságban maradt ismerőseikkel. Tőlük hallották, hogy Olekszandr hátrahagyott sportautóját kisajátította és használni kezdte egy férfi – egyes beszámolók szerint a donyecki hatóságok egyik embere. Ez a férfi azonban az ismerősök szerint 2018-ra ugyancsak elmenekült a térségből - Olekszandr pedig úgy döntött, megpróbálja visszaszerezni azt, ami az övé.  

2018. december 15-én köszönt el a családjától - és három nappal később, 18-án már el is indult visszafelé. Az autóját nem találta meg, viszont az elrablását jelentette az ottani belügyminisztériumnak. A Radio Liberty riportja szerint visszaútja napján 11 órakor még felhívta a feleségét, hogy elmondja; jól van, és épp elérte az egyik átkelőhelyet Oroszország és a Donyecki Népköztársaság határán. Két óra múlva viszont eltűnt; felesége, Ekaterina hiába hívta, a telefonját kikapcsolták.  

Olekszandrról legközelebb már a donyecki Állambiztonsági Minisztériumból érkezett hír azután, hogy az édesanyja eltűnt személynek jelezte.  Az MGB azt üzenete, hogy a férfit elfogták, és harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték, bűncselekmény megalapozott gyanújával.  

Marcsenko ezt követően egy titkos börtönbe került, ahol egy víz, mellékhelyiség és ágy nélküli cellába zárták az alagsorban. A férfi később elmondta az ügyvédeinek, hogy míg itt tartották, rendszeresen megkínozták, például áramütésekkel is, amíg bele nem egyezett abba, hogy vallomást tegyen.  

Habár eredtileg harminc napra fogták el, az MGB ügynökei értesítették Olekszandr édesanyját, hogy az előzetes letartóztatást még egy hónappal meghosszabbították. Azt is elmondták, hogy ebben az egy hónapban születik majd döntés arról, bűnösnek találják-e a férfit, és ha nem, szólnak a családjának, hogy mikor vihetik haza.  

A két hónapos fogva tartásának utolsó napja 2019. február 18-a volt; egy tiszt hívta a férfi édesanyját, hogy Olekszandrt elengedték, és Luhanszkba szállították. A következő nap Ekaterina SMS-t kapott a férjétől, amiben az állt, hogy Krasznodarban van, Dél-Oroszországban. Az MGB ügynökei átadták őt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB). 

Az FSZB többször is kihallgatta Olekszandrt, amely kihallgatások alatt sokszor megfenyegették őt és a családját is. 2019 májusában fegyvercsempészettel, az év végére pedig kémkedéssel vádolták; 10 év büntetőtelepen letöltendő szabadságvesztést kapott.  

A fogságban töltött évek alatt Olekszandr Oroszországban összesen négy börtönt járt meg, amelyekben rossz bánásmóddal és kínzással találkozott. Az egyik büntetőtelepen például halálos fenyegetéseket kapott, és az ügyvédei szerint egy alkalommal 15 napra egy magánzárkába csukták egy tuberkolózisban szenvedő férfival, mert megpróbálta felvenni a kapcsolatot az ukrán konzullal.  

Olekszandr esetében az ilyesmi azért is elképesztően veszélyes, mert a férfi egészségügyi állapota folyamatosan romlik. Éppen 2018-ban, elfogása előtt vették ki rák miatt a pajzsmirigyét; a betegség kiújulásának elkerülése végett pedig rendszeres kezelésekre - vérvételekre, gyógyszerekre és kontrollra – lenne szüksége.  

Ezt a legtöbb helyen, ahol fogva tartották - beleértve az IK-8-as telepet is, ahol most van -, megtagadták tőle. Az Amnesty úgy tudja, hogy elfogása óta összesen egy vérvizsgálaton vett részt 2021-ben, a gyógyszereit pedig a családja próbálja neki eljuttatni, ami bizonytalanul és nehézkesen megy, hiszen ha a férfi magánzárkába kerül valami miatt – mint ahogyan néhány hete is, kizárólag azért, mert a telepen a zuhanyozáson pólóban és nem börtönegyenruhában jelent meg – a családja nem tudhatja biztosra, hogy megapja-e az orvosságait.  

Míg dr. Igor Kozovszkij, a 2016-ban elfogott professzor összesen 700 napot – csaknem 2 évet - töltött el az MGB fogságában, mielőtt 2017 decemberében elengedték volna, Olekszandr Marcsenko idén decemberben már négy éve lesz megkínzott fogoly, aki idő közben még távolabb - Donyeckből Szibériába - került a családjától. Felesége, Ekaterina szerint egészsége hanyatlik, szívproblémák alakultak ki nála, teste egyik oldata folyamatosan zsibbad, és pánikrohamok miatt nehezen alszik.   

Habár azt nehéz megmondani, mi vár a jövőben Olekszandrra, ha egyszer kiengedik, minden erejére szüksége lesz, hogy hazatérhessen a családjához. Éppen ezért kell minél többünknek támogatni az ügyét, és felszólítani az orosz hatóságokat, hogy lássák el a férfit a szükséges kezelésekkel. Ezzel bizonyíthatjuk a legjobban, hogy figyeljük, számon tartjuk a jogsértéseket, és harcolunk is ellenük - történjenek akármilyen messze. Írd alá a petíciónkat itt:  

Árulók és problémás kommentek 

Kozlovszkij professzor felesége, Valentina kitartóan próbált rájönni, miért rabolták el a férjét. Az első valamire való választ Kozlovszkij letartóztatása után négy nappal, 2016. január 31-én kapta, amikor újból meglátogatta az Állambiztonsági Minisztérium intézményét. Itt egy tiszt arról tájékoztatta, hogy a férjét azért vették őrizetbe, mert kapcsolatban állt “ukrán nacionalistákkal”, illetve mert közzétett néhány igen “problémás” kommentet a közösségi médiában.  

Két nappal az előtt, hogy Valentina mindezt megtudta, újabb embert vittek be az MGB katonái. Ezúttal egy Marina Cserenkova nevű nőt fogtak el, a Responsible Citizens (Felelős Polgárok) névre hallgató segélyszervezet alapító aktivistáját. A csoport 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy humanitárius akciókkal segítse a háború által sújtott civileket a kialakuló Donyecki Népköztársaság területén. A munkájuk során a szervezet aktivistái több ukrán- és nemzetközi civil szervezettel is kapcsolatot alakítottak ki – ezzel pedig sikerült gyanúba keverniük magukat a donyecki hatóságok előtt.  

Cserenkovának elfogása után sikerült szöveges üzenetben értesítenie néhány kollégáját, akik azonnal az MGB központjába mentek, de a szervezet katonái letagadták, hogy fogva tartanák az aktivistát. Néhány nappal később azonban visszahívták, és kihallgatták őket is.  

Cserenkova egyik kolléganője, Olga Kossze az Amnestynek és a Human Rights Watchnak arról számolt be, hogy egyedül bevitték egy szobába, elvették a telefonját, és leellenőrizték a tartalmát, majd pedig arról kezdték faggatni, mit gondol a Donyeckkel kapcsolatos konfliktusról. Végül megfenyegették, és megvádolták, hogy összeesküvéseket sző, és kormányellenes tüntetéseket szervez.  

Olgát ezt követően ugyan hazaengedték, de amikor később, február 12-én egy ruhacsomagot akart vinni Marina Cserenkovának, már egy csoport fegyveres férfi kísérte haza. Összepakoltatták vele a holmijait, kivitték egy határátkelő pontra, és utasították, hogy menjen át a már ukrán kormány fennhatósága alatt álló területekre - és sose térjen vissza. Olga Kosszét, anélkül, hogy bármilyen iratot vagy parancsot mutattak volna neki erről, kitoloncolták.  

Marina Cserenkova és a Responsible Citizens szervezet 3 másik kollégája ugyanerre a sorsra jutott. Cserenkova kitoloncolásakor a MGB kiadott egy közleményt, amiben azt állították, hogy a “nyugati titkosszolgálatok különös figyelemmel kísérték a Responsible Citizens tevékenységét” és Cserenkovát arra használták, hogy megpróbálja “aláásni a Donyecki Népköztársaság biztonságát”.  

A Resposible Citizens kénytelen volt felfüggeszteni a tevékenységét a donyecki régióban, és csak azokon a területek tudta folytatni a humanitárius segélynyújtást, amelyek az ukrán kormány fennhatósága alá tartoztak.  

Az aktivisták nagyon messze kerültek onnan, ahol éltek, és dolgoztak. Ez is annak a számtalan párhuzamnak az egyike, ami a Responsible Citizens munkavállalói, és egy orosz civil szervezet, a Nyílt Oroszország egykori igazgatója, Andrej Pivovarov közt felfedezhető.  

Pivovarov népszerű aktivista, az ellenzéki orosz politika egyik résztvevője, több megmozdulást is szervezett az Oroszországban letartóztatott politikai foglyok, így például a híres ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij támogatására is.   

Pivovarovot idén júliusban ítélték négy év börtönre; a vád “nemkívánatos szervezettel” való együttműködés volt. A “nemkívánatos” jelző a Nyílt Oroszország nevű civil szervezetet takarta, aminek az üldözése évekkel azelőttre nyúlik vissza.  

A Nyílt Oroszország Mihail Hodorkovszkij egykori orosz üzletemben támogatásával jött létre. Hodorkovszkij, aki Putyin ellenségeként tíz évet ült börtönben adócsalás és korrupció vádjával, több másik, a Nyílt Oroszországhoz hasonló nemzetközi egyesületet is alapított, amelyek főleg londoni székhellyel működnek.  

Habár ezek is végeztek különböző tevékenységeket Oroszországban, 2015-re a munkájuk ellehetetlenült: ekkor vezettek be ugyanis egy olyan törvényt, ami kimondta, hogy minden olyan nemzetközi vagy külföldi szervezetet, ami az orosz legfőbb ügyész szerint “nemzetbiztonsági kockázatot” jelent, a hatóságok “nemkívánatos” szervezeteknek minősíthetnek.  

Az ilyen egyesületekről az orosz Igazságügyi Minisztérium vezet nyilvántartást: az ide felkerülőket kitilthatják az országból, munkavállalóikat pedig megbírságolhatják, letartóztathatják, és hat évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják.  

Habár a törvény csak nemzetközi és külföldi szervezetekről szól, a belföldön működő Nyílt Oroszország sem tudta elkerülni a bajt, ugyanis összefüggésbe hozták internacionális névrokonaival. Két másik Hodorkovszkijhoz köthető külföldi szervezet az Otkrytaya Rossia, és a Nyílt Oroszország Polgári Mozgalom (Open Russia Civic Movement) 2017-ben került be az Igazságügyi Minisztérium rendszerébe.  

Ezek az egyesületek hiába bizonygatták, hogy nem állnak kapcsolatban a Nyílt Oroszországgal - sőt, hiába erősítette meg még akkor orosz főügyészség szóvivője, Alekszandr Kurennoj is, hogy betiltásuk nem érinti majd az oroszországi szervezet – a hatóságok hamarosan üldözni kezdték a Nyílt Oroszország aktivistáit. 

Többüket megbírságolták, két, a szervezettel összefüggésbe hozott embert közmunkára ítéltek, de olyanok is akadtak, akik börtönt kaptak - köztük Pivovarov is. Ellene az első eljárást 2021 áprilisában indították, mert egy évvel korábban koronavírus védőfelszereléseket vitt egy szentpétervári mentőállomásra - a vád szerint a Nyílt Oroszország nevében.  

Egy hónappal később az aktivistát leszállították egy Szentpétervárról éppen felszállni készülő repülőgépről, és önkényesen őrizetbe vették, amit azzal indokoltak, hogy szintén 2020-ban a férfi információkat terjesztett a Facebookon egy, a krasznodari helyi választásokon elinduló ellenzéki jelöltről. 

A Nyílt Oroszország közvetlenül azelőtt szüntette be a tevékenységét, hogy Pivovarovot letartóztatták volna – az aktivista azzal indokolta a döntést, hogy meg akarják előzni, hogy a szervezet további tagjai ellen büntetőeljárásokat indítsanak. A Nyílt Oroszország idén februárban már szerepelt a “nemkívánatos” szervezetek nyilvántartásában.   

Pivovarovot azóta is Krasznodarban tartják fogva – ugyanabban a városban, ahol Olekszandr Marcsenkót is elítélték. 2021 végén kezdődő tárgyalásig még a családját sem láthatta, most pedig, hogy négy év börtönbüntetést kapott, további jogsértéseknek lesz kitéve.  

A szabad véleménynyilvánítás- és gyülekezés emberi jogok, amelyeket a nemzetközi jog előírások is garantálnak, ennek következtében Pivovarov fogva tartása jogellenes. Pivovarov és a Nyílt Oroszország tevékenységei - hasonlóan a Donyeckben ellehetetlenített Responsible Citizens-hez -, fontos helyet töltöttek be a civil társadalomban, amit ilyen ellenséges közegekben szinte lehetetlen lesz pótolni. Éppen ezért kell minden ehhez hasonló ügyet támogatnunk, hogy kifejezzük; nem csak egy-egy emberrel, hanem minden segíteni kész civillel szolidaritást vállalunk. Írd alá az Andrej Pivovarovért indított petíciónkat itt:  

“Interjút adni rossz ötlet volt”  

Mielőtt Igor Kozlovszkij professzor felesége, Valentina megtudta volna, hogy férje elfogásának okai közt volt az, hogy hagyott néhány kommentet a közösségi médiában, elmesélte a történetüket egy független orosz csatornának, a Dozhd TV-nek.  

Mikor azonban 2016. január 31-én felkereste a donyecki Állambiztonsági Minisztériumot, az intézmény tisztjei közölték vele, hogy “interjút adni rossz ötlet volt”. Majd hozzátették, hogy jól bánnak Valentina férjével.  

Az idős Kozlovszkijt nem sokkal ezt követően egy másik fogdába szállították. Itt az egyik cellatársa mobiltelefonját kölcsönkérve tudta elérni a feleségét, és elmondani neki, hogy a “jó bánásmód” valójában azt jelenti, hogy egy alagsori cellában van, ahol ágy sincs, mindössze egy matrac a földön. Az őrök napi kétszer vittek neki élelmet, és szintén napi kétszer elkísérték a vécére. A professzort tehát Olekszandr Marcsenkóéhoz nagyon hasonló körülmények között tartották fogva.  

Majdnem napra pontosan négy évvel azután, hogy Kozlovszkij felesége interjút adott a Dozhd TV-nek, a csatornának egy másik nő is nyilatkozott. Ez a nő Elena Milasina volt, az egyik prominens független orosz lap, a Novaja Gazeta újságírója.  

Elena az interjúban azt közölte a stábbal, hogy hamarosan elhagyja Oroszországot: annyi durva fenyegetést kapott ugyanis, hogy a szerkesztői és a munkatársai is azt javasolták, meneküljön. 

Nem mintha mindez ismeretlen lett volna Milasinának. 2017-ben, miután cikket írt arról, hogy a csecsen hatóságok titkos börtönökben több mint 100 homoszexuális férfit gyűjtöttek össze, kínoztak meg, legalább hármójukat pedig meggyilkolták, a csecsen elnök, Ramzan Kadirov tanácsadója megtorlással fenyegette meg a Novaja Gazeta szerkesztőségét, Milasinának pedig ekkor is menekülnie kellett.  

A fenyegetést már csak azért is komolyan kellett venni, mert volt már arra példa, hogy meggyilkolták a Gazeta egy munkatársát. Anna Politkovszkaja négy golyót kapott a lakása előterében 2006-ban, pusztán azért, mert jól végezte a munkáját.  

Politkovszkaja, aki szintén csecsenföldi témákban - például a csecsen háborúk kapcsán - publikált cikkeket, mestere és példaképe volt Elena Milasinának;  halála után Elena több befejezetlen nyomozását is átvállalta. 

Milasinára ennek következtében sokan Politkovszkaja örököseként tekintettek. Az újságíró alighanem felnőtt a szerephez: cikkeiben rengeteg jogsértésre derített fényt. 2015-ben például megírta, hogy egy csecsen rendőrtiszt hogyan zsarolt bele egy családot abba, hogy feleségül adják hozzá a 17 éves tinédzser lányukat. Az esküvőn a csecsen elnök, Ramzan Kadirov is megjelent, aki később, 2020-ban egy Instagram videóban halálosan megfenyegette Milasinát, mert feltárta a csecsen koronavírusjárvány-kezelés visszásságait.  

Az újságírónőt néhányszor fizikailag is bántalmazták: a járványkezelésről szóló riportja készítése közben például őt és egy kollégáját meglincselték egy csecsen hotelben, amit videóra is vettek. Korábban 2012-ben pedig a moszkvai otthona előtt megverték, és ellopták a laptopját.  

Elena Milasina munkája független oknyomozó riporterként elengedhetetlen, főleg Oroszországban, ahol, míg a jogsértések száma nő, a független műhelyek száma fogyatkozik. Ez a folyamat Ukrajna inváziójával felgyorsulni látszik. A Novaja Gazeta idén márciusban - nem sokkal azután, hogy az újságírónő elmenekült Oroszországból - jelentette be, hogy a háború végéig felfüggeszti a működését, mert a hatóságok már másodjára figyelmeztették, hogy megsértette az ország “külföldi szervezetekre” vonatkozó törvényét.  

Oroszország “külföldi ügynök” törvénye az első lépés volt a rendszer ellenségeinek tekintett civil szervezetek és független egyesületek ellehetetlenítésében. A törvény előírja, hogy minden külföldi forrásból finanszírozott csoport köteles önmagát “külföldi ügynökként” bejelenteni. A jogszabály eredetleg a külföldről finanszírozott NGO-k tevékenységeit célozta, de később médiacsatornák, sőt, egyének is felkerültek a “külföldi ügynökökről” vezetett listára.  

A német Deutsche Welle egy cikke szerint ezen a listán 2012 és 2021 februárja között 200 szervezet szerepelt. Ezt a törvényt követte 2015-ben a “nemkívánatos” szervezetről szóló jogszabály, ami a Nyílt Oroszország bezáratásának és Andrej Pivovarov letartóztatásának alapját adta.  

Elena Milasinával éppen ezért többszörösen is körbeér a történet. Amennyire messzinek tűnhet a Szibériában fogvatartott Olekszandr Marcsenko esete, annál ismerősebb lehet a most márciusban bezáró Novaja Gazetáé.  

Már csak azért is, mert a Novaja Gazeta volt az a lap, ami a Direkt36-tal és a 444-gyel együttműködve segített feltárni, hogyan kaptak Putyinhoz közel álló figurák magyar papírokat a Rogán Antal által megálmodott letelepedési kötvény programban. Azóta is kérdés, hogy ezek az üzletemberek és orosz állami vezetők, akik a kötvényprogram segítségével legálisan jöhettek be az EU-ba, vajon még mindig rendelkeznek-e ezekkel a papírokkal.  

Elena Milasina és a Novaja Gazeta segíthet átlátni, mekkora szükségünk van – itthon épp úgy, mint külföldön - olyanokra, akik elég bátrak ahhoz, hogy felfedjék az igazságot. Ha ők harcolnak értünk, a legkevesebb, amit tehetünk, hogy mi is harcolunk értük. Úgy és azzal, amivel csak tudunk. Az orosz hatóságoknak éppen ezért biztosítaniuk kell, hogy ha Milasina hazatér, akkor fenyegetések nélkül, biztonságban végezhesse a munkát. Ha segítenél nekünk, hogy ezt elérjük, írd alá az ügyben írt petíciónkat:  

A cikkben közölt történetek többségéről bővebben olvashatnak az Amnesty International és a Human Rigths Watch emberi jogvédőszervezetek által közölt “You don’t exist”: Arbitrary detentions, enforced disappearances, and torture in Eastern Ukraine (“Nem létezel”: Önkényes fogva tartások, erőszakos eltűnések és kínzások Kelet-Ukrajnában) című 2016-os jelentésben. Az Amnestynél fontosnak tartjuk, hogy a nemzetközi szolidaritás jegyében kiálljunk az emberi jogsértések áldozatai mellett, éljenek ők bármelyik országban a világ bármely táján. Ha hozzánk hasonlóan Te is felszólalnál azokért, akiknek több ezer mérföld távlatából is segítségre van szükségük, csatlakozz a Sürgős Akció Hálózatunkhoz, hogy értesíthessünk Téged a legfrissebb nemzetközi petícióinkról és a velük kapcsolatos friss információkról.   

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.