75 évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, 1950 óta pedig az emberi jogok világnapjaként ünnepeljük a mai napot. Szintén ez a nap jelöli a 16 akciónap végét is, ami november 25-től a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjától kezdődik, és a célja, hogy felhívja a figyelmet a nők és lányok ellen elkövetett erőszakra, illetve felszólítsa a döntéshozókat, hogy valódi lépéseket tegyenek annak megszüntetéséért. Ez a nap tehát annak a szimbóluma is, hogy a nők jogai emberi jogok, a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés felszámolása pedig komplex, tudatos és összehangolt fellépést igényel.
Magyarországon a nők hátrányos megkülönböztetésének mértéke hosszú évek óta nem változott. Ezt szemlélteti az is, hogy a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének rendszeresen publikált Nemek Közötti Egyenlőség Indexe alapján 2013 óta folyamatosan az uniós ranglista végén állunk, az elmúlt években az utolsó előtti helyen.
Ahhoz, hogy hatékonyan fel tudjunk lépni a nők jogaiért fontos, hogy átlássuk a jogsértések különböző területei hogyan függenek össze egymással, mert ha az emberi jogaink egy része sérül, az az életünk és jogaink többi területére is hatással van.
Jogunk van a biztonsághoz
2020 májusában a Parlament kormánypárti többsége elutasította a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Isztambuli Egyezmény ratifikációját, így egyértelmű jelét adta, hogy nem kíván foglalkozni a problémával, pedig a WHO adatai szerint világszerte minden harmadik nő szenvedett már el élete során fizikai és/vagy szexuális párkapcsolati erőszakot vagy nem partner által elkövetett szexuális erőszakot. Európában pedig öt nőből kettő (43%) tapasztalta már a pszichológiai erőszak valamilyen formáját a jelenlegi vagy korábbi partnere részéről.
Ezek a rendkívül magas értékek azonban még mindig nem adnak teljes képet a problémáról, mert az eseteknek csak elenyésző része derül ki, többek között a félelem, a kiszolgáltatottság, illetve a társadalomban és az intézményekben tapasztalható áldozathibáztatás miatt. Magyarországon például a párkapcsolaton belüli fizikai erőszak esetében megjelenő látenciát tükrözi, hogy míg az interjús adatfelvétel szerint a nők 19%-a tapasztalta már, addig az önkitöltős kérdőívben megjelölt válaszok esetében ez az arány eléri a 33%-ot. Ez a 14%-os különbség az EU-ban példátlan mértékű, ami arra mutathat rá, hogy Magyarországon a nők nem mernek személyesen beszélni ezekről a tapasztalataikról.
Jogunk van a biztonságos abortuszhoz
Magyarországon az abortusz igényelhető erőszak következtében kialakult terhesség esetén, a nő életének védelme és a magzat súlyos károsodása okán, továbbá súlyos válsághelyzetre hivatkozva. A bonyolult többlépcsős folyamat, a szűkös határidők, az egészségügyi ellátórendszerben és a családvédelmi szolgálatnál tapasztalt hibáztatás, csakúgy, mint az abortusztabletta engedélyezésének hiánya, illetve az abortusszal kapcsolatos politikai narratíva ahhoz vezetett, hogy az abortusz tagállami szabályozását rangsoroló uniós listán az utolsók között van Magyarország.
Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy bár a magyarok 72%-a támogatja az abortuszhoz való hozzáférést, a döntéshozók 2022-ben mégis mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, egyik napról a másikra szigorították az abortusz feltételeit. 2022-ben 21 779 terhességmegszakítás volt Magyarországon, ez az érték az EU-ban ez egyik legmagasabb. Mindannyian megérdemelték volna – ahogyan a jövőbeli igénylők is –, hogy biztonságos és méltóságteljes körülmények között jussanak hozzá a terhességmegszakításhoz.
Jogunk van az egyenlő bérekhez
Bár az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja, hogy: “az egyenlő munkáért mindenkinek egyenlő bérhez van joga”, és azt is leírja, hogy mindenkinek “méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít”, Magyarországon mégis több mint 10 éve a nők átlagos fizetése több mint 17%-kal alacsonyabb, mint a férfiaké.
Azoknak a szakmáknak az alulértékelése, melyekben főként nők dolgoznak (pl. egészségügy, oktatás), a fizetetlen otthoni és gondozási feladatok egyenlőtlen elosztása, a döntéshozó pozíciókból történő kizárásuk, illetve a fizetésekben és egyéb juttatásokban megjelenő negatív diszkrimináció ahhoz vezetett, hogy idén körülbelül havi bruttó 100 ezer forinttal kerestek kevesebbet a nők, mint a férfiak.
2026-tól viszont egy új EU-s irányelvet kell a hazai jogrendbe átültetni, ami kötelezővé teszi majd a minimum 100 főt foglalkoztató cégek számára, hogy lépéseket tegyenek a bérszakadék felszámolásáért. A következő 3 évben az Amnesty Magyarországnál azon dolgozunk majd, hogy ezt úgy vezessék be, hogy az a lehető legteljesebb jogokat biztosítsa a munkavállalóknak, és ne történhessen meg az, ami a munka-magánélet egyensúlyát elősegítő uniós szabállyal történt.
Jogunk van a szabadsághoz és a lehetőségekhez
A kormány kommunikációs stratégiájának sarkalatos része a "család” (persze a számukra egyedüliként elismert szűk fogalom alapján) narratívájának kiépítése, legyen szó akár a család mint “ideológiai veszélyeknek” kitett csoport képéről, vagy a demográfiai csúcson a szabadságharccal összekötött család mítoszról. Ez a narratíva a családi szerepeket is magában hordozza, így az otthoni feladatokat elsősorban nőkhöz rendeli.
Ezt a megközelítést tükrözi az is, ahogy a munka-magánélet egyensúlyát elősegítő EU-s irányelv implementálásra került idén. A kormány az apáknak gyermekük születése vagy örökbefogadása esetén járó szabadságot (5 napról) a minimálisan meghatározott 10 napra növelte és azt is olyan formában, hogy az első 5 nap 100%-os távolléti díjat biztosít majd a további 5 napban csupán 40%-ot, így továbbra is arra ösztönzve őket, hogy minél hamarabb visszatérjenek a munkahelyükre. Nem meglepő tehát, hogy a gyermekgondozási távolléten lévők 99%-a nő, ahogyan az is világos, hogy miért kényszerül számtalan nő arra a harmadik gyermek vállalása után, hogy a családi feladatok ellátása miatt otthagyja az állását – a három vagy több gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsági aránya több mint 20%-kal marad el azoknak a nőknek az arányától, akik nem nevelnek gyermeket, és körülbelül 19%-kal azokétól, akik egy vagy két gyermeket nevelnek.
Az idős rokonok gondozása is egyre jelentősebb terhet ró a nőkre, miközben a gondozói feladatot ellátóknak maximum 5 nap plusz szabadság jár egy évben (az irányelvben meghatározott minimum 5 nap helyett). Az ápolási díj bruttó 45 665 Ft/hó, amiből 10% nyugdíjjárulékot is levonnak, ráadásul a szociális törvény módosításával a kormány a fizetetlen vagy méltatlanul alulfizetett gondozási feladatokat a családokra, tehát elsősorban a nőkre hárítja. A családtámogatási rendszer idei átalakítása pedig már kendőzni sem próbálja a nemi alapú negatív diszkriminációt: nyíltan leírják, hogy a babaváró hitelt a nők 30 éves korukig, a CSOK-ot 40 éves korukig vehetik igénybe, a férfiak esetében ezek a kitételek nem állnak fenn.
Mindezek beszűkítik a nők cselekvési tereit, lehetőségek helyett előre meghatározott életutakat jelölnek ki számukra, amelyek része az erőszak, a hibáztatás, a segítség és támogatás megtagadása, az otthoni terhek viselése és az anyagi kiszolgáltatottság.
December 10-e jó alkalom arra, hogy a fennálló rendszerszintű problémákat komplexitásukban kezeljük, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy szorosan összefüggenek egymással. A nemi sztereotípiák által korlátozott lehetőségeink megjelennek például a munka területén, hozzájárulva a jelentősen alacsonyabb átlagfizetéshez. Mindez pedig nem hagyható figyelmen kívül, amikor a reprodukciós jogok érvényesítésének akadályairól beszélünk, akár az abortusz hazai 45 312 forintos díjáról vagy a külföldön (például Bécsben) 560 euróért igényelhető tablettával történő terhességmegszakításról. Ugyancsak jelen van a családon belüli erőszak esetében, legyen szó gazdasági erőszakról vagy a kilépést akadályozó anyagi kiszolgáltatottságról, az elkövetőknek ugyanis az esetek többségében érdekük, hogy az áldozatokat szociális kapcsolataiktól és bevételüktől is elzárják, elszigetelve őket azoktól az erőforrásoktól, melyek a kilépést segíthetnék.
A fiatalok többsége szerencsére már sokkal jobban átlátja a problémák létezését és súlyosságát. A kutatásunkban résztvevő több mint 1000 középiskolás úgy gondolta, hogy a szakmai lehetőségeknek nemtől függetlennek kellene lenniük és a nemek közötti egyenlőség témájában háromnegyedük iskolai foglalkozásokat és tájékoztatást szeretne.
Ez az igény és tudatosság pedig reményt ad ahhoz a változáshoz, amelyre mindannyiunknak szüksége van, hiszen az egyenlőség és az emberi jogok, így a nők jogainak biztosítása mindannyiunk érdeke.