Az Alaptörvény szerint „az anya nő, az apa férfi”, a kormány szerint a nő pedig mindenekelőtt anya.
Ezt a keretet erősítette legutóbb Beneda Attila a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyi helyettes államtitkára, aki az ENSZ nőjogi bizottságának meghallgatásán arra mutatott rá, hogy a kormány számára a nemek közötti egyenlőség témája lényegében lefedi a család és gyermeknevelés kérdéskörét.
A nők jogainak összemosása az anyasággal nemcsak kirekesztő, hanem tovább erősíti a nemi sztereotípiákat, miközben figyelmen kívül hagyja a nemi alapú diszkrimináció összetett okait és következményeit. Mindezek mellett még családpolitikai szempontból sem mondható, hogy a kormány figyelembe venné az anyákat vagy a női családtagokat.
A mai anyák napja alkalmából vessünk egy pillantást arra, hogy mit is jelent ma Magyarországon nőnek lenni a családban.
2022. szeptember – az abortusz szigorítása
A nők helyzete eddig sem volt könnyű a beavatkozáshoz szükséges többlépcsős folyamat és az ellátórendszerben dolgozók részéről gyakran megjelenő hibáztató hozzáállás miatt, nem véletlen, hogy az abortusz tagállami szabályozását rangsoroló uniós listán eddig is az utolsók között volt Magyarország.
A kormány 2022 szeptemberében tovább rontott a helyzeten, amikor úgy módosította az abortusz szabályozását, hogy sem a nők, sem pedig a nőjogi szerveztek véleményét nem kérte ki. A 86%-ban férfiakból álló parlament úgy hozott tehát döntést a nők teste fölött, hogy meg sem kérdezte az érintetteket. Pintér Sándor belügyminiszter egy tollvonással kötelezővé tette annak az igazolását, hogy „az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta”, vagyis a magzati szívműködés jeleit meghallgattatta az abortuszra készülő nővel.
A kormány tehát a már számtalanszor ismertetett kutatási eredmények ellenére vagy azt gondolta, hogy a nők életének megnehezítésével kényszeríteni lehet őket a gyermekvállalásra (ami már önmagában számtalan kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet a nők helyzete egy országban, ha a politikusaink számára a gyermekvállalás csak kényszer hatására elképzelhető), vagy nem szólt másról, mint egyszerűen a hatalom erejének demonstrálásáról, és több ezer nő, köztük anyák, döntési kompetenciájának megkérdőjelezéséről és traumatizálásukról. Az abortusz szigorítása nemcsak a hatalmi egyenlőtlenségeket mutatja be, hanem híven tükrözi a kormány nőkkel és gyermekvállalással kapcsolatos narratíváját is.
2022. december – a szociális törvény
2022. december 1-én Novák Katalin köztársasági elnök aláírta és kihirdette a szociális törvény módosítását. A törvény kimondja, hogy mindenki elsősorban magáért felel. Ha azonban az egyén önmagáról nem képes gondoskodni, a szabályok szerint a hozzátartozók segítik, majd őket követi az önkormányzat a listán. Az állam csupán a civil szervezetek és az egyházak után következik a sorban.
A szociális törvény módosítása társadalom egészére nézve káros, de a nőket, anyákat, női rokonokat még erőteljesebben sújtja. A 2018-as Nőügyek kutatás szerint az idős rokonok gondozását 67%-ban a női családtagok látják el, ha pedig a gondozási feladatok miatt alacsonyabb óraszámban tudnak csak dolgozni, vagy teljesen kiesnek a munkaerőpiacról, annak érzelmi és anyagi következményei egyaránt őket terheli. Ezt a gazdasági kiszolgáltatottságot az állam havi 45 665 forintos ápolási díjjal kompenzálja, amiből 10% nyugdíjjárulékot is levonnak.
Mivel a nők általában alacsonyabb nyugdíjjal rendelkeznek, jobban kitettek a szegénység kockázatának is. Nem elég, hogy a gondozást a családok, azon belül is elsősorban a nők látják el, ha ők kerülnek abba a helyzetbe, hogy gondoskodni kell róluk, az állam abban sem kíván részt venni, így ők elsősorban a már túlterhelt és anyagilag is előnytelenebb helyzetben lévő női rokonaikra számíthatnak. Így tartja hát fenn kormány a rendszert anyáról-anyára, nőről-nőre.
2023. január – a munka és magánélet
Közel öt hónap késéssel, 2023. január 1-én lépett hatályba az a törvény, ami egy uniós irányelv szerint a szülők és gondozók számára a munka és magánélet közötti egyensúlyt lenne hivatott elősegíteni. Az irányelv tól-ig határokat adott meg, amiből a kormány minden esetben a legkedvezőtlenebb megoldást választotta.
Bár, a gyermekük születését vagy örökbefogadását követően apáknak járó minimális 10 napos szabadságot és az erre az időszakra járó térítést megadták, de olyan feltételekkel, hogy az első 5 napban 100%-os távolléti díjat biztosít, majd az azt követő napokban csupán 40%-ot. Az üzenet elég egyértelmű: 5 nap után minden apát vár vissza az állam a munkahelyére.
Az idős vagy gondozásra szoruló hozzátartozók esetében az irányelvben előírt minimális évi 5 nap gondozói szabadság helyett legfeljebb 5 napot biztosítottak, és erre az időszakra díjazás továbbra sem jár. Szülői szabadság esetén a gyermek 3 éves koráig 2 hónap jár, és csak az alapbér 10%-át fizetik, amiből lejön a gyermekgondozást segítő ellátás összege.
Bár az irányelv a gondozási feladatot ellátóknak, illetve a gyermeket nevelőknek minimum 8 éves korig igényelhetővé tette volna a rugalmas munkafeltételeket, a törvény végül ezt maximum 8 éves korig biztosítja. A kormány az abszolút minimumprogram teljesítésével továbbra is magukra hagyja a nőket és az anyákat a gondozási feladatokkal, annak minden terhével együtt.
Tavaly anyák napja után egy nappal felállt a Fidesz frakciója, elvétve volt látható egy-egy nő az öltönyös férfiak tengerében. Óriási előrelépés lenne, ha idén nem arról szólna a poszt, hogy „Isten éltesse az édesanyákat”, hanem végre tennének is azért, hogy:
- ne csak férfiak legyenek a parlamentben,
- csökkenjen a nők és férfiak között tátongó, évek óta változatlan bér- és nyugdíjszakadék,
- ne éljenek anyagi bizonytalanságban a gyermekeiket egyedül nevelők (akiknek 87%-a nő),
- a nők ne essenek ki a munkaerőpiacról, és ne függjenek anyagilag a partnerüktől, majd később a gyermekeiktől,
- tisztességes megfizessék azokat a főként oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó szakmákat, amiket elsősorban nők látnak el,
- biztonságban éljenek a családjaikban, hatékony jogorvoslatot kapjanak az erőszak áldozatai, az elkövetőket pedig vonják felelősségre.
Semmitmondó üzenetek helyett idén tehetne valamit azért is a kormány, hogy a fiatalok a közoktatásban előre meghatározott életutak helyett lehetőségeket kapjanak, és hogy nőnek lenni ne kizárólag az anyaságot jelentse, az anyaság pedig ne vezessen létbizonytalansághoz.
Akkor lehet, hogy boldogabb lenne nem csak az anyák napja.