Mitől lesz egy kicsit könnyebb nőnek lenni?

Csernus Fanni
Csernus Fanni
Nemek közötti egyenlőség · 2026. augusztus 7. 08:02

Múlt héten elkezdődtek az Egészségügyi Minisztérium egyeztetései a nők reprodukciós jogairól és ellátásáról, amely során az egészségügyi szervezetek mellett a nőjogi és civil szervezetek szempontjait is meghallgatták.

Ez lehet az első lépés afelé, hogy a nők hosszú évek után végre ne szenvedjenek további hátrányokat a fogamzásgátlás és terhességmegszakítás során, illetve ne külföldön kelljen a döntésüket és emberi méltóságukat tiszteletben tartó ellátást keresniük.

Az egyeztetésen – másik 19 szervezettel együtt – mi is elmondtuk a javaslatainkat, és arra is ígéretet kaptunk, hogy folytatódni fog a párbeszéd. A szándék tehát úgy néz ki, megvan, nézzük, milyen lépéseknek kell történniük ahhoz, hogy minden nő szabadon dönthessen az életéről, az ellátás minősége és elérhetősége pedig ne azon múljon, hogy kinek mennyi pénze van.

A megbeszélésnek három fő témája volt: a szívhangrendelet visszavonása, a gyógyszeres abortusz elérhetővé tétele és az esemény utáni tabletta vénykötelességének eltörlése. Mind olyan terület, amelyen a hazai szakértők és az uniós összehasonlítások alapján is sürgős változásokra van szükség.

A politikai szívhangrendelet és az abortusz költségei

A szervezetek szinte egybehangzóan a szívhangrendelet azonnali visszavonásának fontosságát hangsúlyozták. Pintér Sándor akkori belügyminiszter 2022-ben – egy végrehajtási rendelet módosításával – kötelezővé tette a magzati életfunkciók, így a szívcső pulzálásának bemutatását az abortuszt igénylő nők számára. Ez a döntés valójában sosem egészségügyi, hanem kizárólag politikai célokat szolgált, indokolatlanul megnehezítve az abortuszt igénylő nők helyzetét, illetve megkérdőjelezve döntési kompetenciájukat a saját testük és az életük felett.

A KSH adatai alapján Magyarországon 2008 és 2024 között az abortuszszám folyamatosan csökkent, vagyis a visszaesés már jóval a szívhangrendelet bevezetése előtt megkezdődött. Ez azonban önmagában nem árul el sokat a háttérokokról, mert közben kevesebb gyerek születik és csökken a teljes népesség is. Ha kevesebb a terhesség, akkor természetes, hogy az abortuszok száma is csökkenhet. Magyarországon azonban az látható, hogy míg 2021-ben a terhességek kb. 17%-a zárult terhességmegszakítással, addig 2025-ben hozzávetőleg 19,5%-a. Ez is rámutat arra a kutatásokból hosszú évek óta jól ismert tényre, hogy a korlátozások nem mérséklik az abortuszok számát. A legfontosabb célnak a nők jogainak megsértése helyett a reprodukciós jogaik biztosításának kell lennie, ezért első lépésben a szívhangrendeletet azonnal vissza kell vonni.

Az abortusz jelenleg kizárólag műtéti úton érhető el Magyarországon, és közel 56 ezer forintba kerül. Ez csak akkor lehet kevesebb vagy ingyenes, ha az igénylő igazolni tudja, hogy az abortusznak egészségügyi oka van, a terhesség bűncselekmény – így szexuális erőszak – következménye vagy szociális alapon rászorul. Az uniós országok közel felében az abortusz költségeit az állami fedezi. Ennek nálunk is így kellene lennie, hogy a nők döntése az életükről ne pénz kérdése legyen. A költségek fedezésére ráadásul a tagállamok számára EU-s források is rendelkezésre állnak.

A terhességmegszakítás gyógyszeres formáját az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ma már az alapvető gyógyszerek között tartja számon mint bizonyítottan biztonságos, hatékony és közegészségügyi szempontból alapvető fontosságú készítmény. Éppen ezért az európai uniós tagállamok kb. 85%-ában elérhető a gyógyszeres abortusz.

Ezzel szemben Magyarországról, ahol erre nincs lehetőség, évente több száz nő kényszerül külföldre utazni, hogy a döntésüket és emberi méltóságukat tiszteletben tartó ellátáshoz hozzájussanak, ami rengeteg pénzbe kerül – 500-600 euró plusz az utazás, szállás és a munkából kiesés költségei. Ez egy átlagos magyar nő számára – különösen, ha több gyermeket nevel – gyakorlatilag megfizethetetlen, így nekik csak a drága, gyakran megalázó és kötelező várakozási idővel tovább nehezített műtéti eljárás marad. Éppen ezért javasoltuk mi és a többi szervezet is, hogy tegyék a gyógyszeres abortuszt mindenki számára hozzáférhetővé.

Az olcsóbb és elérhetőbb megelőzés

Az átfogó szexuális nevelés és oktatás mellett a széles körben elérhető fogamzásgátlás biztosítása lenne a hatékony megelőzés kulcsa, amelynek feltétele, hogy a készítmények bekerüljenek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott Egészségbiztosítási Alap támogatási körébe.

A vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése előremutató lépés, a hormonális fogamzásgátlók háromhavi költsége azonban jelenleg átlagosan 9–15 ezer forint között mozog, így ez a változás csak néhányszáz forintos megtakarítást jelent. Ahogy a meddőségi kezelések és készítmények között is vannak TB-támogatottak, ugyanez a fogamzásgátlás esetében is bevezethető lenne, amivel sokkal szélesebb körben lenne elérhető. Az EU országok többségében ez már részben vagy teljesen megvalósult.

Fontos lenne az óvszer 27%-os áfakulcsának csökkentése vagy eltörlése is, mivel a fogamzásgátlás költségeit és felelősségét nem lehet kizárólag a nőkre hárítani. Ausztria például a menstruációs termékek áfájának eltörlésével együtt ezt idén meglépte.

A megelőzés körébe tartozik a sürgősségi fogamzásgátlás széles körű biztosítása is. Magyarország egyike – Lengyelország mellett – annak a két uniós tagállamnak, ahol a készítmény továbbra is receptköteles, ráadásul 8–15 ezer forintba kerül, ami sokak számára jelentős vagy megugorhatatlan anyagi akadály. Vannak országok – Franciaország, Luxemburg, Portugália, Spanyolország és Svédország – ahol teljeskörűen finanszírozott, de ha idáig egyelőre nem is jutunk el, a vénykötelességet mindenképpen el kell törölni, és valamilyen módon TB-támogatottá kellene válnia.

Világos, hogy az egészségügyi kormányzat nincs könnyű helyzetben, hiszen egy alig működő rendszert örökölt és számtalan területen van szükség azonnali változásokra. Az általunk is javasolt lépések azonban elengedhetetlenek ahhoz, hogy sokkal több nő számára váljon könnyebben elérhetővé a fogamzásgátlás az akadályoktól mentes abortuszellátás.

A magyar nőket is megilleti, hogy végre olyan országban élhessenek, ahol nem az anyagi lehetőségeiken múlik az egészségük és a jogaik érvényesítése. Remélhetőleg ez a szakmai egyeztetés csak az első lépés volt afelé, amit több, a nők fizikai, mentális és anyagi biztonságát és jóllétét előtérbe helyező tárgyalás követ majd az új kormánnyal. Rajtunk biztosan nem fog múlni.

Ha érdekel a téma, iratkozz fel a nőjogokkal foglalkozó hírlevelünkre:

Kik vagyunk?

Jogvédő szervezetként egy olyan világért és benne egy olyan Magyarországért dolgozunk, ahol az emberek szabadon és tudatosan gyakorolják a jogaikat és közösen lépnek fel a jogsértésekkel szemben. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, párttól, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól.

Amnesty a facebookon

Amnesty az instagramon

Podcastunk

Iratkozz fel hírlevélre!

Feliratkozom

Támogass minket!

Ha szeretnél minket támogatni:

Adományozok

1%

Kérjük, támogasd az Amnestyt 1%-os felajánlásoddal!

ADÓSZÁMUNK: 19015985-1-41