Miért jó, hogy végre több nő lesz a parlamentben?

Az elmúlt hónapban kiemelt figyelem kísérte a kormányalakításhoz vezető folyamatokat: a miniszter-jelöltek megnevezését, a parlamenti bizottságok és azok elnök, illetve alelnök-jelöltjeinek bejelentését.

Ahogy sorra nyilvánosságra kerültek a jelöltek nevei, egyre világosabbá vált, hogy a Tisza programjában megfogalmazott vállalás a nők parlamenti arányának növelésére vonatkozóan nem maradt puszta ígéret. De mit jelent ez az arány uniós szinten, és elég-e önmagában, ha a nők több helyet kapnak a parlamentben?

Míg a 2022-es választások után az arányuk mindössze 14% volt, addig mostantól ez eléri a 25%-ot. Az új országgyűlés 199 képviselője közül 44 nő a Tisza, 5 a Fidesz és 2 a Mi Hazánk képviselői közül kerül ki, ami jól mutatja, hogy a változás elsősorban a Tiszához köthető. Ha kicsit kinézünk Magyarországról, azt látjuk, hogy például Svédországban az arány 46%, Belgiumban 43%, Franciaországban 37%, Németországban 36%. A szomszédos Ausztriában 41%, Horvátországban 34%, Szlovéniában 30%, Szlovákiában 23% és Romániában 19%. A 25%-os magyar arány tehát nem elég a dobogóhoz, de a környező országok átlagához elkezdtünk felzárkózni.

Az országgyűlés azonban nem minden, a miniszterek között is érdemes megnézni az arányokat. Az egyes szakterületekért és a kormányzati döntések végrehajtásáért felelős 16 miniszterből 4 nő lesz – a külügy, a gyermek- és oktatásügyi, a vidék- és településfejlesztési miniszter és az igazságügyi miniszter – vagyis 25% lesz az arányuk a kormányban. Ez az érték természetesen az eddigi 0%-hoz képest jelentős előrelépés, de még mindig nem éri el az úgy nevezett kritikus tömeget (kb. 33%), ami érdemben hatással van a döntéshozatalra és a csoportdinamikára.

Az Európai Unió Nemek Közötti Egyenlőséggel Foglalkozó Intézetének 2024-es adatai szerint az Európai Unióban átlagosan a miniszterek 35%-a nő. Ez az érték Belgiumban 55%, Franciaországban 51%, Németországban, Svédországban, Spanyolországban és Hollandiában 48-44% között van. A szomszédos országok közül Ausztriában 45%, Szlovéniában 40%, Romániában 30%, Horvátországban 16% és Szlovákiában 14%. A 25%-os magyar arány tehát továbbra is elmarad az átlagtól, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a miniszterelnök-helyettes, a Tisza frakcióvezetője és az országgyűlés elnöke is nő lesz.

Az elmúlt napokban a parlamenti bizottságok elnökjelöltjeinek neveit is megismertük. A Tisza 14 bizottsági elnökéből 7 nő lesz, a Fidesz 4 elnökéből 1, a Mi Hazánk és a KDNP 1-1 bizottsági elnökei pedig férfiak lesznek. Összesen tehát 40% lesz a nők aránya bizottságok élén, amelyek elsősorban a jogalkotási folyamatokat szervező és abban résztvevő, illetve a kormány munkáját ellenőrző testületeket takarják, az elnökeik pedig főleg szervezési feladatokat látnak el.

Ez a 40% annak az értéknek felel meg, ami az uniós szabály szerint a nyilvánosan működő részvénytársaságok felügyelőbizottságában a nők minimálisan elvárt arányára vonatkozik. (Az ügyvezetőkkel kiegészülve az EU által javasolt érték alacsonyabb, csak 33%.) Legyen szó tehát akár a gazdasági, akár politikai döntéshozatalról ezek a minimum értékek fontosak, ugyanakkor azt is érdemes látni, hogy a szerepkörök eltérőek, és a magasabb arány gyakran inkább az ellenőrző, felügyelő szerepkörre vonatkozik, míg az üzleti életben az ügyvezetést és operatív döntési jogkört, a parlamentben pedig a jogszabályok előkészítését és előterjesztését – a legtöbb uniós tagállamban – továbbra is elsősorban férfiak látják el.

A nők magasabb aránya az országgyűlésben és a kormányban várhatóan a nemi esélyegyenlőséget mérő mutatók javulásában is megmutatkozik majd, és hozzásegíthetik hazánkat ahhoz, hogy 10 év után végre a Nemek közötti Egyenlőség Index hatalmat mérő kategóriájában ne az utolsó helyen álljunk.

Az adatok mellett azt is fontos látni, hogy a nők részvétele és bevonása a döntéshozatali folyamatokba nem csak a számokon múlik. Minél több nézőpont kap teret egy folyamatban, annál árnyaltabb, megalapozottabb, innovatívabb és fenntarthatóbb döntések tudnak születni, amit emiatt nagyobb valószínűséggel is fogad el a társadalom szélesebb köre és inkább érzik úgy az emberek, hogy van helyük és hangjuk a rendszerben. Ez pedig növeli a társadalmi bevonódást és a részvételi hajlandóságot.

A nők szerepe nem azért meghatározó, mert az ő feladatuk a nőket érintő ügyek képviselete, hanem azért, mert ez az alapja egy igazságosabb és a közügyekben aktívabban résztvevő társadalomnak. Ezek a folyamatok teszik láthatóvá, hogy a nemek közötti egyenlőség mindannyiunk érdeke, segítik az eltérő perspektívák felvételét, és remélhetőleg olyan párbeszédhez vezetnek, amiben végre a különböző társadalmi csoportok ügyeit hosszú évek óta képviselő civil szervezeteket is bevonják.

A nők hátrányos megkülönböztetése a mai napig számos formában jelen van, így a nők és férfiak fizetésében mért átlagos különbség területén is. Magyarországon az egyik legrosszabb a helyzet az EU-ban, a női munkavállalók átlagosan évi közel 1,5 millió forinttal keresnek kevesebbet, mint a férfiak.

Csatlakozz te is, érjük el közösen, hogy az új parlament végre felszámolja az egyenlőtlenséget: