A bejegyzett élettársi kapcsolat a minimum: legalább ekként el kellene ismerni itthon az azonos nemű párok külföldön kötött házasságát. Ezt nem mi mondjuk, hanem az Alkotmánybíróság még júniusban. Az Országgyűlés október végéig kapott haladékot arra, hogy ehhez jogszabályt is alkosson, de azóta sem történt semmi.
Az Alkotmánybíróság (AB) két ügyet vizsgált, mindkét esetben a Háttér Társaság biztosította az indítványozók jogi képviseletét. Az elsőben egy magyar és egy német állampolgár a 2021-ben Németországban, a másodikban egy amerikai-magyar és amerikai állampolgár a 2014-ben az Egyesült Államokban kötött házasságának bejegyzett élettársi kapcsolatként történő anyakönyvezését kérték. A hatóságok azért utasították el őket, mert nincs olyan jogszabály, ami ezt jelenleg lehetővé tenné. A párok szerint emiatt a tartós életközösségüket a magyar jog nem ismeri el, vagyis még csak egymás családtagjának sem tekinthetőek, ami sérti a magán- és családi élethez való jogukat és az emberi méltóságukat.
Az Alkotmánybíróság júniusi döntése október 31-ig adott haladékot az Országgyűlésnek, de az alaptörvény-ellenesség a mai napig fennáll, és egyelőre semmi jele, hogy a parlament kormánypárti többsége eleget akarna tenni a döntésnek. Holott az lenne a minimálisan elvárható, hogy legalább a saját maguk által írt és eddig már tizenöt alkalommal módosított Alaptörvény rendelkezéseit és a kormánytól való függetlenséggel nehezen vádolható AB döntéseit betartsák.
Küzdelem a házasságért
Egy külföldön kötött házasság bejegyzett élettársi kapcsolatként történő elismerése – különösen a mostani politikai körülmények között – egy fontos mérföldkő és pozitív fejlemény, azonban nem oldja meg azt a tarthatatlan helyzetet, hogy felnőtt emberek egy része nem házasodhat össze Magyarországon.
Hazánkban a házasság jelenleg csak különböző nemű emberek közötti kapcsolatban köthető, ezt próbálja erősíteni az Alaptörvény is, amely kifejezetten tartalmazza, hogy a házasság intézménye egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként védendő. Az azonos nemű párok számára a bejegyzett élettársi kapcsolat érhető el, ami bár sok szempontból hasonlít a házassághoz, a bevezetése pedig kiemelkedően fontos előrelépés volt 2009-ben, mégis egy sor jog nem illeti meg ezeket a párokat. A különálló intézmény ráadásul azt üzeni, hogy az állam másodrendűnek tartja őket és a kapcsolatukat.
Bár elméletileg bevezethető lenne az azonos nemű párok házassága a mostani Alaptörvény mellett is, de az emberi méltóságot sértő strukturális stigma és kiszolgáltatottság attól még velünk maradna. Emiatt hosszú távon az Alaptörvény módosítása lenne a legkézenfekvőbb és legmegnyugtatóbb megoldás.
Miért vágyunk a házasságra?
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kormányzati családpolitikát támogató adatai szerint a magyarok 70%-a szerint a házasság a legjobb párkapcsolati forma. Egy másik kutatásuk szerint szinte minden magyar számára egymás elfogadása és tisztelete (99%), a megfelelő kommunikáció (97%), az együtt töltött, minőségi idő (95%), a vonzalom, szenvedély és szexualitás (92%), a kompromisszumkészség (92%), a szerelem (91%), a humorérzék (89%), a közös értékrend és a házaspárok közötti munkamegosztás (87%) a legfontosabb egy házasságban. Még tehát az állami demográfia-propagandát gyártó intézet szerint sincs olyan, amit egy azonos nemű pár ne tudna „teljesíteni”. A magyarok nagy része házasságpárti, de a boldog, kiegyensúlyozott, biztonságot adó házasság szerintük sem a pár tagjainak a nemén múlik.
A házasság elsősorban az egymás iránti felelősségvállalásról és a kölcsönös gondoskodásról szóló intézmény, amit nem csak egy férfi és egy nő között létrejövő kapcsolat tölthet be – az azonos nemű párok is pontosan ugyanezért akarnak összeházasodni.
A kérdés tehát nem az, hogy kell-e házasodni (nem kell), hanem egyáltalán lehet-e, vagyis azonos lehetőségeket biztosítunk-e az azonos helyzetben lévő pároknak.
A házasság definíciója és a kapcsolódó jogszabályok a különböző kultúrákban és a történelem során sokat változtak. Az azonban szinte állandó, hogy a társadalom egyik alapintézménye, amelyet nem csupán jogtechnikai, hanem az emberi méltósághoz és a társadalmi státuszhoz kötődő intézményként kezelünk. Ez teszi a házasságot az egyenlőség szimbólumává a szexuális és nemi kisebbégek mozgalmainak történetében. A magyar jogrendszerben a házasság lehetősége ma a heteroszexuális embereknek járó privilégium, ami alapvetően szembe megy az egyenlőség követelményével.
Az, hogy ki házasodhat kivel, mindig is hatalmi kérdés volt. Az idők során fokozatosan bontottuk le azokat a korlátokat, amelyek a vallási, faji, osztály- vagy nemi különbségeken alapultak. A Loving kontra Virginia ügy az Egyesült Államokban 1967-ben eltörölte a faji házassági tilalmat; a polgári házasság bevezetése Európában a felekezeti korlátokat oldotta fel. Ma már a világ 39 országában házasodhatnak az azonos nemű párok, így a következő lépés Magyarországon is ez lesz.
Itt az idő, hogy végre felismerjük, hogy a megoldás csak a teljes egyenlőség lehet a házasság terén is, mert jogilag és erkölcsileg is ez a helyes megoldás. Ahogyan jogosan elvárjuk, hogy szabadon dönthessünk az életünkről – köztük arról, kivel akarjuk azt leélni – úgy ne engedjük, hogy a megosztásra és a kiszolgáltatottabb csoportok zaklatására építő magyar kormány kizárjon embereket a társadalmunk egyik alapintézményéből.
A megoldás sem bonyolult, csak rá kell vennünk a politikusainkat, hogy módosítsanak a törvényeinken, ehhez pedig arra van szükség, hogy megmutassuk: elsöprő többségben vagyunk, akik egy olyan országban élünk, ahol szabadon dönthetünk arról, hogy kinek akarunk igent mondani. A magyar társadalom fele már ma is a házassági egyenlőség mellett áll.
Ezért mi azon dolgozunk, hogy aki szeretne, igent mondhasson annak, akit szeret.
Addig is azért legalább a külföldön kötött házasságokat ugyan ismerje már el az Országgyűlés, ha már a kormány saját Alkotmánybírósága is erre szólította fel.