1933. május 10-e, a berlini Humboldt Egyetem főépülete előtti tér. Náci diákok több mint 25 000 kötetnyi „németellenes” könyvet dobálnak halomra, majd lángokba borítják a könyvhegyeket, hogy Joseph Goebbels információs- és propagandaminiszter ideológiájának megfelelően ily módon „tisztítsák meg a kultúrát”. Náci propagandát skandálók egy összezúzott mellszobor fejét karóra tűzik és a magasba emelik a lángoló könyvrakás mellett. A szobrot a közeli Tiergarten negyedben található Szexuáltudományi Intézet (Institut für Sexualwissenschaft) könyveinek és gyűjteményének feldúlása közben zsákmányolták és rongálták meg. A mellszobor az intézet alapítóját, Magnus Hirschfeldet ábrázolja.
2020. szeptember 25-e, Dúró Dóra országgyűlési képviselő a Meseország nem az aberráltaké! címmel sajtótájékoztatót tart. Egyenként egy iratmegsemmisítőbe helyezi a Labrisz Leszbikus Egyesület Meseország mindenkié című meseantológiája lapjait. Tettét azzal indokolja, hogy „a magyar kultúrának nem részei a homoszexuális királyfik".
A múlt megértése, a jövő formálása
A márciusban megrendezett LMBT Történeti Hónap célja, hogy láthatóvá tegye a szexuális és nemi kisebbségek történelmét, hozzájáruljon kulturális örökségünk megőrzéséhez, és elősegítse a társadalmi elfogadást. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy előtérbe helyezzük azokat, akik meghatározó szerepet játszottak a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért folytatott küzdelemben, és tudatosítsuk, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszex emberek mindig is részei voltak a társadalomnak, még akkor is, amikor kénytelenek voltak rejtőzködni.
Orbán Viktor 2025. február 22-én a Pride szervezőinek címezve azt tanácsolta, hogy „ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével”, majd február 27-én Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője „A homoszexualitást népszerűsítő gyűlések betiltásáról” címmel nyújtott be törvényjavaslatot.
A szexuális és nemi kisebbségek jogaiért folytatott harc még messze nem ért véget, folyamatosan új kihívásokkal kell szembenéznünk. A felejtés megakadályozása és a múlt megértése erőt ad a jelenlegi és jövőbeli küzdelmekhez.
Tiltott szerelem, úttörő tudomány
Magnus Hirschfeldben megtestesült a náci ideológia ellenségképe. Hirschfeld zsidó orvos és kutató volt, illetve a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért, a homoszexualitás dekriminalizálásáért küzdő aktivista. Személyében egyesítette az orvostudományt, a szexológiát és az aktivizmust, hogy megváltoztassa a világ kirekesztő és elnyomó hozzáállását.
1868. május 14-én született Kolbergben, a Balti-tenger partján. Először filozófiát és nyelvészetet, majd 1888 és 1892 között orvostudományt tanult. 29 évesen megalapította a Tudományos-Humanitárius Bizottságot (Wissenschaftlich-Humanitäres Komitee), a világ első olyan szervezetét, amely nyíltan kiállt a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért. A Bizottság fő célja a német büntető törvénykönyv 175. paragrafusának eltörlése volt, amely börtönbüntetéssel sújtotta a férfiak közötti szexuális kapcsolatot. Egy petícióban azzal érveltek, hogy a homoszexualitás biológiailag meghatározott, így nem lehet bűncselekmény.
A Tudományos-Humanitárius Bizottság céljai között szerepelt a társadalmi tudatosság növelése és a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért folyatott fellépés tudományos eredményekkel történő alátámasztása is. A „Tudománnyal az igazságért” jelmondat határozta meg tevékenységüket, és újságcikkek, előadások, oktatási füzetek segítségével igyekeztek formálni a társadalmi megítélést. Hirschfeld kutatásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a homoszexualitás természetes, megváltoztathatatlan, veleszületett tulajdonság, és ezért jogi megbüntetése nem igazolható. Hirschfeld azzal is érvelt, hogy az államnak nincs helye beavatkozni a felnőttek közötti önkéntes, kényszerítéstől mentes szexuális kapcsolatokba. Meggyőződése volt, hogy a társadalomnak nem csak kötelessége elfogadni, amit a természet diktált, hanem köteles ezt erkölcsi ítélkezés nélkül tenni.
Végletek között
Hirschfeld egyik legelőremutatóbb elmélete (Theorie der sexuellen Zwischenstufen) az embrionális fejlődés vizsgálatával összefüggésben állapította meg azt, hogy a feminin és maszkulin, nőies és férfias tulajdonságok különböző mértékben ugyan, de minden emberben jelen vannak – a pszichés és fizikai jellemzők tekintetében egyaránt. Így a nem megélését és kifejezését egy spektrumhoz hasonlóan értelmezte, ahol nem a köztes állapotok, hanem éppen a két véglet előfordulása mondható szélsőségesnek. Ezzel összefüggésben a bináris nemi kategóriák, – tehát hogy kizárólag két nem van: a férfi és a nő, ahogy azt Orbán Viktor javaslatára az Alaptörvénybe is bele kellene írni – felülvizsgálását is szükségesnek tartotta, annak érdekében, hogy a „köztes állapotok” is elismerést nyerhessenek.
1919-ben Hirschfeld megalapította a Szexuáltudományi Intézetet Berlinben, amely egy olyan ambuláns tanácsadó központ volt, ahol szexuális élettel összefüggő kérdésekben végeztek tanácsadást és kezelést. Rengetegen érdeklődtek a szolgáltatások iránt, az intézet saját beszámolói alapján évente körülbelül húszezer látogatójuk volt, akik közül sokan hozzájárultak Hirschfeld tudományos kutatásaihoz.
Hirschfeld a Die Transvestiten című könyvében 17 transznemű ember történetét mutatta be. Hirschfeld elsőként vizsgálta az általa „transzvesztitizmus”-ként leírt jelenséget, azt, amikor valaki részben vagy teljesen nem tud azonosulni a születésekor kijelölt nemmel, vagy nemi identitását attól eltérően jeleníti meg, legyen szó ruházatról vagy a test megváltoztatásának igényéről. Hirschfeld kutatásai a transznemű emberekről nem csupán a tudományos ismeretek bővítésére irányultak, hanem arra is, hogy javítsa az érintettek társadalmi megítélését, és lehetővé tegye számukra, hogy nemi identitásukkal összhangban élhessenek. Az ő Szexuális Tudományok Intézete volt az, amely 1931-ben elvégezte a világ első nemi megerősítő műtétjét Dörchen Richteren.
A gyűlölet gépezete
Mindeközben már az 1920-as években erőszakossá váltak azok a Hirschfeld elleni antiszemita támadások, amelyek a propagandalapokban megjelenő karikatúrákkal kezdődtek és a „szodómia apostolának” nevezték a tudóst. Egy müncheni előadása után megverték és magára hagyták abban a hitben, hogy életét vesztette. Hirschfeld azonban túlélte a brutális támadást, így el is olvashatta az addigra nyomdába küldött gyászjelentését az aznapi újságban.
A náci időszakban a sajtó napi szinten használta a Hirschfeldről készített karikatúrákat a gyűlölendő „zsidó típus” megjelenítésére. 1935-ben felülvizsgálták és kiegészítették a 175. paragrafust, ami így a férfiak közötti intimitás mindenféle megnyilvánulását büntethetővé tette, valamint szigorítottak az ilyen bűncselekményekért kiszabható büntetéseken is.
A nők közötti szexuális kapcsolat ekkor sem volt büntetendő. A nácik – hasonlóan sok ma is népszerű politikushoz – úgy vélték, hogy a nőknek egyetlen princípiumot kell betölteniük: az anyaságot, és ez az árja leszbikus nőkre is vonatkozik.
1936 végére Heinrich Himmler, az SS vezetője és a német rendőrség főnöke állt az élére a homoszexualitás elleni fellépésnek. 1936-ban Himmler a homoszexualitással gyanúsított férfiak megfigyelése és felkutatása céljából létrehozta a Homoszexualitás és az Abortusz Elleni Küzdelem Birodalmi Központi Hivatalát (Reichszentrale zur Bekämpfung der Homosexualität und der Abtreibung). Becslések szerint a náci rezsim alatt körülbelül 100 000 letartóztatás történt a 175. paragrafus megsértése miatt, akik között voltak transznemű nők is.
Hirschfeld 1930-ban világkörüli előadóútra indult. Az 1933-as könyvégetést, életművének megsemmisítését és meggyalázását egy párizsi mozi filmhíradóján nézte végig. 1934-ben megfosztották német állampolgárságától, Nizzában telepedett le. 1935. május 14-én, hatvanhetedik születésnapján agyvérzés következtében elhunyt.
A bátorság öröksége
Hirschfeld empirikus bizonyítékokkal alátámasztott tudományos elméletei, aktivizmusa és humanizmusa egyedülálló kihívást jelentett a kor uralkodó politikai, erkölcsi, jogi és társadalmi rendjével szemben. Következetes bátorságával, szolidaritásával, emberségével és kitartásával Hirschfeld a felfoghatatlan mértékű kirekesztés, büntetőjogi fenyegetettség és elnyomás időszakában is képes volt rendkívüli eredményeket felmutatni. Tudományos eredményei lehetővé tették számára, hogy megkérdőjelezze a tekintélyelvű, kirekesztő dogmákat, és megtegye az első lépéseket a szexuális és nemi kisebbségekkel kapcsolatos elnyomó és megalapozatlan kulturális és erkölcsi tévhitek felszámolására.
Új válaszokat kínált arra az alapvető kérdésre, hogy mit jelent embernek lenni azzal, hogy a szerelemhez való jogot az emberi méltóság és a természeti törvények keretrendszerébe helyezte. Az általa indított mozgalom a második világháború után újjáéledt, és 1994-ben teljes sikert ért el, amikor eltörölték a 175. paragrafust.
Egy olyan kulturális és politikai légkörben, mint a jelenlegi – amely polarizálja a szexuális és nemi kisebbségek jogairól szóló közbeszédet és eltörölni igyekszik a megélt emberi tapasztalatokat –, különösen fontos megemlékezni a történelemre. Arra, ahogy Hirschfeld rendkívül előremutató módon elutasította a nem bináris kategóriákra történő korlátozását. Ugyanis a valóság tagadása az, ha az Alaptörvénybe írják, hogy „az ember vagy férfi, vagy nő”. Tagadja azok létezését, akiknek a nemi identitása nem írható le ezekkel a kategóriákkal és tagadja az interszex emberek létezését, akik olyan testi adottságokkal (például kromoszómákkal, nemi szervekkel és/vagy hormonokkal) születnek, amelyek nem sorolhatók be egyértelműen a női és férfi kategóriákba. Az ilyen alaptörvény-módosítás például legitimálná az interszex újszülötteken végzett műtéti és egyéb orvosi beavatkozások végrehajtását. A legtöbb esetben az ilyen beavatkozásokhoz nem egyszerűen nem tud hozzájárulást adni az érintett, azok általában egészségügyi szempontból nem indokoltak, ráadásul negatív következményekkel járhatnak.
A fasizmusra jellemző mintázatok mai feltűnése nem a véletlen műve, kellő jelentőséget kell tulajdonítani neki. A szélsőjobboldali politika térnyerésével világszerte egyre több helyen korlátozzák a nők valamint a szexuális, nemi és más kisebbségek jogait, megkérdőjelezve a pluralizmust és a demokratikus értékeket. Ugyanazokat a narratívákat használják a szélsőséges politikusok, mint történelmi elődeik.
A múlt ismerete a fenyegetés beazonosítása mellett azt is segít felismerni, hogy nem egyedül kell szembenéznünk ezekkel a kihívásokkal. Mindig voltak és lesznek is olyanok, akik kiállnak az elnyomás és a kirekesztés ellen. A könyvek elégetésével vagy ledarálásával nem lehet felszámolni az emlékezetet, az emberséget, a tudást arról, hogy a változás lehetséges, mivel mi mindannyian aktív szereplői lehetünk egy igazságos és biztonságos társadalom megteremtésének. Ha nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, akkor közösen képesek vagyunk megváltoztatni a társadalom elnyomó struktúráit. A jövőnket közösségi összefogással formálhatjuk: a civil szervezetek és aktivistáik egy szabad, igazságos, egyenlő és mindenki számára biztonságos világért és Magyarországért dolgoznak, akiket te is támogathatsz, akikhez te is csatlakozhatsz.
