Ma van az 55. évfordulója, hogy a Stonewall Inn szórakozóhely kőfalai és a környező New York-i utcák helyszínt adtak az első jelentős győzelemnek abban a küzdelemsorozatban, amelyet a szexuális és nemi kisebbségeknek a mai napig folytatniuk kell. Ennek az első következménnyel járó „Elég volt!” -nak a visszhangja adja az ütemet a mai napig a lépéseinkhez a Pride felvonulásokon.
A Pride-ok jelentősége napjainkban gyakran elveszik a résztvevők öltözékén és táncmozdulatain csámcsogó tudósítások sorai között. A menet tagjait, mint differenciálatlan masszát, rendkívül egyszerű a káros sztereotípiák vetítővásznának használni. Ez egy öngerjesztő folyamat, az előítéletesség a strukturális diszkrimináció oka és következménye.
A Stonewall-lázadás előtt a szexuális és nemi kisebbségek legfőbb túlélési stratégiája a láthatatlanságba menekülés volt, ugyanis az előbújásnak súlyos büntetőjogi következményei voltak. A New York-i rendőrség a Stonewall Innben tartott rutin-razziája 1969 júniusában azonban erőszakos tüntetések sorozatát váltotta ki.
Hét civil ruhás rendőr hatolt be a szórakozóhelyre, hivatalosan azzal az indokkal, hogy a Stonewall Inn nem rendelkezik alkoholárusítási engedéllyel. A rendőrök elkezdték kiüríteni a bárt, és letartóztatni a vendégeket. A vendégek egy része és a környék lakói a báron kívül gyülekeztek és figyelték az eseményeket. Néhányan gúnyosan aprópénzzel kezdték dobálni a rendőröket, mivel a razziákról közismert volt, hogy a rendőrök gyakran kenőpénzt követeltek, hogy felhagyjanak az LMBTQI+ vendégeknek is nyitva álló bárok zaklatásával.
Az utcán rövidesen már több száz ember álldogált. Az összecsapás akkor robbant ki, amikor rendőrök elkülönítették a „nőies kinézetű” férfiakat, és előkerültek a gumibotok. A megalázott, elkeseredett emberek ekkor már aprópénz helyett köveket, sörösüvegeket kezdtek dobálni. Ekkor a rendőrök gyakorlatilag visszamenekültek a bárba, amit a tömeg ostrom alá vett. Végül megérkezett a rendőröknek is az erősítés, a rohamrendőrség elit alakulata, amelyet eredetileg a vietnami háború elleni tüntetések szétverésére állítottak fel és képeztek ki. A rendőri bántalmazások miatt évtizedek óta felgyülemlett düh egyszerre tört ki. Az összecsapások végül hajnalra elültek, de a következő öt napban Greenwich Village-ben újra meg újra fellángolt a harc.
Michael Fader, a lázadás egyik résztvevőjének visszaemlékezése szerint a teljesen spontán szerveződő tömeget egy kollektív összetartozás érzése hatotta át, mindenki tudta kimondatlanul is: többé nem fordulhatnak vissza, nem térhetnek vissza a bujkáló behódoláshoz, most, amikor “végre szabadon megmutatjuk, hogy szabadságot követelünk.”
Ez az esemény katalizátorként szolgált az LMBTQI+ jogi mozgalom számára, a hatására megalakultak az első nagyobb jogvédő szervezetek, mint a Gay Liberation Front és a Gay Activists Alliance, amelyek azonnal megkezdték a szervezett aktivizmust és érdekképviseletet a közösség jogaiért.
A miért van szükség a Pride-ra és miért kell kimenni az utcára kérdésekre t általában felsorolom mindazokat a magyar jogszabályokat, az Alaptörvénytől kezdve kormányrendeletekig, amelyek valamilyen formában korlátozzák a szexuális és nemi kisebbségek jogait, és ezzel megkérdőjelezik emberi méltóságukat. Most azonban fontosabbnak érzem egy másik országra irányítani a figyelmet.
2024 júniusában a háború sújtotta Ukrajna történelmének egyik legjelentősebb Pride-ünnepségének volt tanúja. Ez nemcsak a sokszínűség és a szeretet ünnepe volt, nemcsak egy szabad lélegzetvétel a háború szörnyűségeinek fogságában, hanem az ukrajnai és azon túli LMBTQI+ emberek rendkívüli erejének és ellenállóképességének bizonyítéka is.
A 2024-es Kijev Pride kiemelt jelentőséggel bír, különösen a megszálló Oroszországgal fennálló fegyveres konfliktus és az Ukrajnán belüli társadalmi-politikai kihívások miatt. Az orosz invázió óta az első Pride felvonulás megvalósításához rendkívüli bátorság és erő kellett, az LMBTQI+ emberek jogegyenlősége ellen küzdő csoportok fenyegetései és a háborúból adódó állandó félelem ellenére több száz ember gyűlt össze Kijev központjában, szivárványos zászlókat lengetve, az egység és a béke jelszavainak kíséretében. Az esemény megrendítő bizonyítéka annak, hogy a Pride nem egy “kisebbség provokatív magamutogatása”, hanem a változás követelése.
Az egyenlő jogokért folytatott demonstráció az orosz agresszióval szembeni ellenállás egyik formája is, hiszen a háború nemcsak a területi integritásért, hanem a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok tiszteletéért folytatott harc is.
Az Ukrajnában nincs olyan jogi szabályozás, ami átfogó védelmet nyújtana a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetéssel szemben. Az LMBTQI+ emberek elleni gyűlölet-bűncselekmények és erőszak terjedését az is növeli, hogy nem remélnek megfelelő védelmet az érintettek a hatóságoktól.
A szexuális és nemi kisebbségek jogaiért folytatott küzdelem nehézségeit tovább mélyítette az orosz agresszió, ugyanakkor a fegyveres erőkben szolgáló LMBTQI+ emberek láthatósága hozzájárulhat a társadalmi attitűdök megváltozásához is.
Az ukrán fegyveres erőkben szolgáló LMBTQI+ katonák egyedi kihívásokkal néznek szembe. Annak ellenére, hogy vállalják, hogy ha kell, életüket adják az országukért, nem élvezik ugyanazokat a jogokat, mint heteroszexuális társaik. A házassági egyenlőség és az élettársi kapcsolatok jogi elismerésének hiánya miatt a partnereiktől megtagadják mindazon juttatásokat, amely házasság esetén jár a sérült vagy elhunyt katona után, ami különösen kiszolgáltatottá teszi az említett katonákat és partnereiket.
A Stonewall-lázadás és a kijevi Pride egyaránt azt bizonyítja, hogy az LMBTQI+ közösségek jogaiért folytatott küzdelem globális és időtálló jelentőségét évről évre újra kell gondolnunk. Az aktivizmus ereje, amely 1969-ben fellángolt a Stonewall Innben, ma is inspirálja azokat, akik az egyenlőségért harcolnak. Az ilyen események emlékeztetnek bennünket arra, hogy a változás eléréséhez bátorságra, kitartásra és közösségi összefogásra van szükség.
Az összefogás pedig nemcsak egy napról szól, amikor a szövetségesekkel együtt szivárványos zászlókkal végigsétálunk az Andrássy úton. Minden nap tenniük kell azért, hogy a megbélyegzett identitás következményeit leküzdjék. Az állam által fenntartott gyűlölet mindaddig alakítja azt, ahogyan magunkra és egymásra tekintünk, amíg el nem kezdjük tudatosan megváltoztatni azt. Ehhez pedig mindenki hozzá tud tenni.
A legtöbbünknek fontos a közös jövőnk, amelynek elengedhetetlen része az itt élők biztonsága. Ha te is ehhez a közösséghez tartozol, írd alá ezt a nyilatkozatot, és oszd meg a családtagjaiddal, barátaiddal és ismerőseiddel.
Mutassuk meg, hogy nekünk ez a közös otthonunk, ahol mindenki egyformán számít! Írd alá a közös nyilatkozatunkat!