Magyarországon jelenleg a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetés elleni védelem jogi és intézményi feltételeinek lebontása zajlik. A visszalépés ráadásul úgy történik, hogy az Alaptörvény értelmében kötelező lenne figyelembe venni az Európai Unió, az ENSZ, az Európa Tanács keretében elfogadott emberi jogi egyezményeket és ajánlásokat, ahogyan az Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Európai Unió Bíróságának a döntéseit is.
A jogalkotás nemcsak a nemzetközi egyezményeket nem követi, a társadalmi attitűdök változására sincs tekintettel. A legfrissebb Háttér Társaság megbízásából a Medián által készített reprezentatív közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a szexuális és nemi kisebbségek társadalmi elfogadottsága érdemben nem csökkent. Közel háromnegyedes többség (72%) szerint például engedni kellene, hogy a transznemű emberek hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és nevüket az irataikban, egy éve pedig több mint 1,7 millió ember érvénytelenítette a kormány homofób és transzfób propaganda-népszavazását.
Mindezek ellenére 2020. május 29-én megszűnt a transznemű és interszex emberek számára a nem- és névváltoztatás lehetősége az anyakönyvi eljárásról szóló törvény módosításával (ez az úgynevezett 33-as paragrafus).
Rendkívül fontos lenne, hogy a május 29-e előtt indult és még folyamatban lévő név- és nemváltoztatási eljárások minél hamarabb, az érintettek anyakönyvi adatainak kérésüknek megfelelően történő megváltoztatásával lezáruljanak. A mai transz láthatóság világnapja alkalmából pedig ismét fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az államnak garantálnia kell, hogy a személyazonosító iratok csak olyan személyes adatokat tartalmazzanak, amelyek relevánsak, észszerűek és törvényes célból szükségesek, és biztosítania kell a személy önrendelkezése alapján egy gyors, átlátható és elérhető eljárást a név és születési nem adat megváltoztatására.
Még mindig betegségként kezelik
A nemi identitás alatt minden ember mélyen és egyedi módon megélt társadalmi nemét értjük, amely megegyezhet a személynek születéskor megállapított nemével, de el is térhet attól, és amelybe beletartozik az egyén személyes testérzete és a társadalmi nem egyéb kifejezési eszközei, mint például az öltözködés, a beszédstílus vagy a gesztusok. Ez a meghatározás a Yogyakarta alapelvek című dokumentumból származik, amit 2007-ben huszonkilenc emberi jogi szervezet és az ENSZ szakértői közösen alkottak meg, a lényege pedig az emberi jogi szabályok alkalmazására vonatkozó iránymutatások meghatározása a szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatban.
A dokumentum az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának rendelkezéseit veszi végig, és ezeket értelmezve határozza meg az államok kötelezettségeit. Az állami kötelezettségek között megtalálható, hogy egyes kifogásolt eljárások megszüntetéséhez határozzanak meg szükséges törvényalkotási, adminisztratív és egyéb rendelkezéseket, írják elő a veszélyben lévők védelmére vonatkozó rendelkezéseket, illetve hangsúlyozzák az emberi jogi kultúra támogatásának fontosságát.
A Yogyakarta Alapelvek értelmében mindenkinek joga van a jogi elismeréshez nemre, szexuális irányultságra, nemi identitásra, nemi önkifejezésre vagy a nemi jellegekre történő utalás, illetve azok felfedése nélkül. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a személyazonosító okmányaiban beleértve a születési anyakönyvi kivonatát, megváltoztassa a nemmel kapcsolatos információt. Ezzel kapcsolatban pedig elvárás az államoktól, hogy garantálják, hogy a dokumentumokban történő név-, és nemváltoztatás elé semmilyen alkalmassági kritériumot (például orvosi vagy pszichológiai beavatkozást, pszichiátriai egészségügyi szakvéleményt) nem állítanak.A Yogyakarta alapelvek azonban jogilag nem kötelezőek, így a világon még csak kevés helyen valósulnak meg a benne megfogalmazott elvárások. A Transgender Europe 2022-es évre vonatkozó összefoglalása szerint az Európai Unióban 16 országába (Ausztria, Horvátország, Cseh Köztársaság, Észtország, Finnország, Németország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország) továbbra is szükség van pszichiátriai egészségügyi diagnózisra a nemváltoztatás jogi elismeréséhez. Hét tagállam (Belgium, Dánia, Izland, Írország, Luxemburg, Málta, Portugália) ugyanakkor már teljes mértékben az egyén önrendelkezési jogának részeként tekint a nem adat megváltoztatásának kérdésére, azaz nem követeli meg a szakvéleményt.
Mivel a legtöbb államban, ahol lehetőség van a nem jogi elismerésére, az eljárás során valamilyen alkalmassági kritériumot állítanak fel (leggyakrabban pszichiátriai egészségügyi szakvéleményt), nem meglepő, hogy a transznemű emberek tapasztalatainak sokféleségét összefűzi, hogy a legtöbb társadalomban a létük kimondva-kimondatlanul, de betegségnek számít.
A társadalmi problémák medikalizációja és emberi tapasztalatok, tulajdonságok patologizálása emberi jogi kérdések mellet bioetikai kérdéseket is felvet. A medikalizáció a társadalom értékrendjéből következő trend, amelyet a pszichiátria csak követ, a társadalom a pszichiátriától várja a megerősítést, amely így részt vesz a hatalmi viszonyok fenntartásában. A bioetikával foglalkozók ezért sokszor törvényszerűséget látnak a társadalom által elítélt viselkedések elfogadtatásának folyamatában, ahol egy viselkedés bűnként való azonosítását a patologizációja követi, míg végül a társadalom „normális” viselkedésnek kezdi tekinteni.
Önmagában természetesen a pszichiátria tudománya nem hibáztatható azért, mert a társadalom visszaél vele a hatalmi struktúra fenntartása érdekében, de fontos széles körben tudatosítani, hogy a pszichiátria tradicionális megközelítési és kezelési gyakorlatai nem alkalmasak a viselkedések és identitások egyéni variációinak és sokféleségének kezelésére.
A transznemű embereket patologizáló diskurzus meghaladásának igénye napjainkra megkerülhetetlenné vált. A WHO által kialakított betegségek nemzetközi osztályozására használt kódrendszer (BNO, nemzetközi szakirodalom a kódrendszert ICD-nek rövidíti) 10. revízióját (BNO-10) Magyarországon 1996. január 1. napjától kell használni. A BNO-10 a "transzszexualizmust" és más "nemi identitászavarokat" a "Mentális és viselkedési zavarok" fejezetben sorolja fel. A BNO felülvizsgálatát a WHO a 2019. évi 72. ülésén hagyta jóvá, és globálisan 2022. január 1-jén lépett hatályba, Magyarországon azonban még nem hoztak rendeletet a bevezetéséről.
A felülvizsgálati folyamat abból a felismerésből kiindulva, hogy a nemi sokszínűség betegségként vagy más módon abnormálisként való meghatározása megalapozatlan, diszkriminatív és nélkülöz minden bizonyítható klinikai hasznosságot, a nemi önkifejezéssel/identitással és szexuális irányultsággal kapcsolatos összes diagnosztikai kódot eltávolították a BNO-11 "Mentális és viselkedési zavarok" fejezetéből, helyette a "nemi inkongruencia" kód került be a "szexuális egészséggel kapcsolatos feltételek" című új fejezetbe, két alkóddal: "nemi inkongruencia serdülőkorban és felnőttkorban" és "nemi inkongruencia gyermekkorban".
A transz aktivisták, köztük a Transvanilla Transznemű Egyesület álláspontja szerint mindez jelentős előrelépés, de semmiféleképpen nem tökéletes megoldás, a cél teljes depatologizáció. A diagnózis lehetőségének megszüntetése ugyanakkor sokakban aggodalmat vált ki azzal kapcsolatban, hogy így elveszik az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés és az állami támogatás lehetősége is. Abból indulnak ki, hogy amíg a transznemű embereket betegként tartja számon az egészségügyi ellátórendszer, igényt tarthatnak a „gyógyításra”: hormonterápiára és nemi megerősítő, korrekciós műtétekre. Azonban, ha kitartunk a transzneműség betegségként való kezelése mellett, és azt egyéni problémaként kezeljük, megfosztjuk a társadalmi dimenzióitól.
Meg kell azt is vizsgálni, hogy a rendkívül magas kockázattal járó és akár maradandó károsodást okozó műtéti beavatkozások végrehajtása mennyiben társadalmi elvárás és mennyiben az egyén szükségleteinek megfelelő kezelés. A test megváltoztatásának igénye a nemi identitással való összhanghoz szükséges belső késztetés, ezért elengedhetetlen, hogy a transz-specifikus egészségügyi ellátások, mint a hormonkezelések és sebészeti beavatkozások elérhetők legyenek az egészségbiztosítási rendszerek keretében. A transz embereknek is eltérő szükségleteik vannak, amit a transz-specifikus egészségügyi ellátásban figyelembe kell venni. Az egyének speciális igényei alapján kell biztosítani, hogy a tranzíciónak mennyiben része vagy nem része a testi változás. Biztosítani kell a szabad döntés lehetőségét, hogy ne a nemi sztereotípiák mentén kialakult társadalmi nyomás határozza meg, hogy egyes emberek milyen beavatkozásokat szeretnének vagy tudnak igénybe venni, és hogy mi legyen ezeknek az üteme.*
Emberi jogi szemszögből az a tény, hogy a nemi szempontból sokszínű embereket patologizálják, sérti a diszkrimináció tilalmát. A depatologizálás követelménye levezethető az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkéből is, amely a magánélet részeként a nemi identitás tiszteletben tartásához való jogot biztosítja és védi a fejlődéshez való jogot, illetve az ember testi és lelki integritását. A mentális betegséggel való megjelölés pedig veszélyezteti ezt az integritást. A pszichológiai trauma és diszfória tapasztalata nem a transz emberek velejárója, hanem annak az eredménye, hogy a társadalom nem képes elfogadni az emberi test sokféleségét. Ezt fejezi ki a BNO-11 azáltal, hogy a "nemi inkongruenciát" nem betegségnek, hanem állapotnak tekinti.
Mi a helyzet most Magyarországon?
A még folyamatban lévő nem- és névváltoztatási eljárásokban a kormányhivatal igazságügyi szakértői testületet rendel ki. Erre azért van szükség, mert álláspontjuk szerint a nem- és névváltoztatási kérelem mellé már eleve benyújtott szakorvosi véleményből (ami tartalmazza a BNO-10 szerinti „transzexualizmus” betegség kódját), nem tudják megállapítani, hogy az „támogató” egészségügyi szakvélemény-e., Erre azért van szükség, mert csak ennek birtokában küldhetnek értesítést az illetékes anyakönyvvezetőnek a megfelelő adatok módosítására. Ennek eldöntése tehát a közigazgatási eljárásban bizonyítás kérdésévé válik, ezért a kérelmezőt egy szakértői testület ismételten megvizsgálja.
A testületnek négy kérdést kell megválaszolnia, amit a kormányhivatal tetszőlegesen határoz meg, mivel szabadon választhatja meg a bizonyítás módját, és a rendelkezésre álló bizonyítékokat is szabad meggyőződése szerint értékelheti. A kérdések között szerepel például, hogy a vizsgált személy azonosságtudata befolyásolható vagy megváltoztatható-e pszichoterápiás beavatkozással. Teszik mindezt annak ellenére, hogy többek között az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2020-ban kiadott jelentésében is megállapította, hogy az ilyen terápiás törekvések természetüknél fogva megalázóak, embertelenek és kegyetlenek, és a kínzás jelentős kockázatát hordozzák magukban.
A kormányhivatal tehát azt várja el a kirendelt szakértőktől, hogy egy a WHO által már nem elismert betegség diagnózisát állítsák fel egy beszélgetés és tesztek kitöltése alapján, úgy, hogy akár felül is bírálhatják a sokkal mélyrehatóbb pszichiátriai vizsgálatban megalkotott szakvéleményt.
Kiszolgáltatottak a rendszernek
A kérelmezők kiszolgáltatottsága ebben az eljárásban fokozottan jelen van. Meg kell győzniük a szakembereket arról, hogy „betegek”, miközben magukat helyesen nem tartják annak. A transzszexualizmust egyértelműen megállapító pszichodiagnosztikai eszköz azonban nincs, így teljes mértékben az orvos belátására van bízva, hogy milyen eljárást tart megfelelőnek a diagnózis felállítására.
BNO-10 kritériumai szerint transzszexuális az, akiben az a vágy él, hogy az ellenkező nem tagjaként élhessen és ennek érdekében esetleg orvosi beavatkozásokat és hormonkezelést is igénybe vesz. A transzszexuális állapot elismerésének feltétele az is, hogy két éve folyamatosan fennálljon, és ne valamilyen mentális zavar vagy kromoszóma-rendellenesség tünete legyen, illetve az illető nagykorú legyen.
Ezen kritériumok mellett azonban az a meghatározó, hogy a szakember kit talál „hiteles transznemű embernek”, ennek meghatározását azonban nagyban befolyásolja a szakértő saját előítéletei. Sokszor a hiteles transznemű reprezentáció részének tekintik a heteroszexuális partnerválasztást, a nemi sztereotípiák fokozott prezentálását, miközben a szexuális irányultságnak ilyen formában nincs kapcsolata a nemi identitás tapasztalatával.
A transz emberek nemi identitásának mentális és viselkedési zavarként való besorolása a nemi sokszínűséget abnormálisnak állítja be, és hozzájárul a transz emberekkel szembeni diszkriminációhoz megbélyegzéshez és erőszakhoz. Szerencsére az elmúlt években egyre több tudományos kutatás tárta fel a transz identitások mentális zavarként való besorolásának sokrétű problémáit, így kitartó nyomásgyakorlással elérhetővé válhat a patologizáló szabályozások eltörlése és hogy a transz emberek hozzáférjenek transz-specifikus egészségügyi szolgáltatásokhoz és nemük jogi elismeréséhez.
A nem jogi elismerésének megszüntetésével és a propagandatörvényben a nem megváltoztatásának megjelenítését tiltó rendelkezésével a kormány megpróbálja láthatatlanságba és totális kiszolgáltatottságba kényszeríteni a transz embereket Magyarországon. A transz láthatóság világnapján ezért különösen fontos, hogy láthatóvá tegyük a transz és nem bináris emberek által nap mint nap elszenvedett jogsértéseket, és lehetőséget adjunk a szövetségesek számára, hogy megismerjék a szolidaritás hatékony módjait. A láthatóság kulcsfontosságú.
* A jelölt részt pontosítottuk, mivel félreérthető volt.