Amikor egy hatalom a félelemből él, a legnagyobb fenyegetést a közösségek ereje és a nem behódoló emberek jelentik a számára. A június 28-i Budapest Pride ennek volt az egyik legszebb példája.
Emellett nagyon fontos az is, hogy jogi eljárásokkal rámutassunk a jogtipró törvények abszurditására és alkalmazhatatlanságára, majd végül a nemzetközi bíróságok is kimondhassák a nyilvánvalót: a jogaink jogellenes korlátozása nem fér bele az uniós és nemzetközi jogba, nincs helyük a jogrendszerünkben. Ez nem helyettesítése, hanem kiegészítése a közös tiltakozásnak.
Amíg engedelmeskedünk
Az elnyomásra épülő rendszerek az embereket arra nevelik, hogy vakon engedelmeskedjenek a hatalomnak, amihez meg kell akadályozni, hogy közösségekbe szerveződjenek. A cél, hogy olyan, egymásban nem bízó elszigetelt egyénekké váljunk, akik a mesterségesen gerjesztett megosztás miatt képtelenek összefogni a szabadságuk és jogaik megvédése érdekében, azaz képtelenek a közös ellenállásra.
Az elnyomó rendszerek lebontásának lehetséges módszereit kutató Andrew Boyd vagy Gene Sharp egyetértenek abban, hogy bár sokan bátran küzdöttek fegyverrel az elnyomással szemben, az erőszakos ellenszegülés ritkán hozott tartós szabadságot. Ezzel szemben az erőszakmentes kreatív ellenállás egy sokkal összetettebb és hatékonyabb eszköztárat ad az emberek kezébe. Ilyen módszerek például a tüntetések, sztrájkok, bojkottok, a polgári engedetlenség vagy akár a párhuzamos intézmények létrehozása.
Minden hatalom csak addig létezik, amíg vannak, akik engedelmeskednek. Az erőszakmentes ellenállás legfőbb ereje, hogy a hatalom forrását, az emberek együttműködését és alávetettségét kezdi ki. 2025. június 28-án Budapest utcáin közösen megmutattuk, hogy milyen az, amikor az emberek nem engedelmeskednek, és ezzel lépéseket tesznek a szabadságuk visszaszerzéséért.
Jogalkotás-színház
Orbán Viktor rendszerének egyik fontos legitimációs eszköze, hogy egy látszólagos jogállami köntösbe öltözteti a hatalmát. A kétharmados parlamenti többség biztosítja, hogy a kormány politikai és gazdasági érdekében bármilyen jogszabályt bármilyen tartalommal megalkosson vagy megváltoztasson – ahogy az történt márciusban a szexuális és nemi kisebbségekkel kapcsolatos tüntetések betiltásakor is. Az Alaptörvény folyamatos módosítgatásain keresztül pedig legitimálni próbálja a tartalmi vagy formai szempontból az alkotmányossággal és jogállamisággal összeegyeztethetetlen törvényeket.
Ez a jogalkotási színház kiemelten fontos ahhoz, hogy a magyar kormány valódi, az emberek valós problémáira koncentráló, például a közszolgáltatások színvonalát javító cselekvés nélkül is a problémamegoldó és védelmező szerepben tetszeleghessen. Így lesz a jogalkotás a propaganda által kreált veszélyek megoldásának az eszköze.
A recept jól ismert: létrehoznak egy történetet, amely szerint egy csoport fenyegeti az országot, a védelemért cserébe pedig bizonyos jogainkról le kell mondanunk. A kormány az új törvénynek köszönhetően hősévé válik a saját történetének, hiszen megvéd minket a menekültektől vagy a szexuális és nemi kisebbségektől.
Az egyik leghatékonyabb eszköz a szemfényvesztés leleplezésére, ha a jogszabályok alkalmazására hivatott intézményeket arra kényszerítjük, hogy megpróbálják a hazugságra épülő törvények értelmét bemutatni – erre ugyanis nem lesznek képesek.
A normasötétség követelménye
Miután a miniszterelnök bejelentette, hogy nem kell fáradni a Budapest Pride felvonulás megszervezésével, a békés gyülekezéshez való jog korlátozását egy olyan törvényi tilalom „lényegi elemének” megjelenítésével kapcsolták össze, amellyel kapcsolatban – a homoszexualitás és a születési nemtől való eltérés megjelenítésével és népszerűsítésével – 2021 óta tanácstalanok vagyunk. Ennek a szabálynak ugyanis nincs értelme, mert ezek a jelenségek nem károsak a gyermekekre, nem értelmezhető a népszerűsítése valaminek, amit nem mi választunk, ráadásul a megjelenítés olyan tág fogalom, ami alkalmazhatatlanná teszi a szabályt.
Ezt a jog nyelvén úgy hívjuk, hogy nem felel meg jogbiztonság részét képező normavilágosság követelményének. Annak a jogalkotói utasításnak, hogy tilos 18 éven aluliaknak „megjeleníteni a homoszexualitást”, nincs olyan általánosan ismert és elfogadott jelentése, amely alapján a jogalkalmazók azt minden ügyben, egységesen értelmezhetnék. A szivárványos zászló megjeleníti a homoszexualitást egy tüntetésen? Ha a tüntetésen részt vesz egy azonos nemű pár, az már népszerűsíti is? Egy meleg ember lehet annak a megjelenítése? Vagy táncolnia is kell hozzá?
Ezek a kérdések rendkívül abszurdnak tűnnek, de ilyen keretek között kellett a rendőrségnek döntést hoznia, amikor a gyülekezési törvény új rendelkezéseit alkalmazva döntött a négy jogvédő szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért – által bejelentett, a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlőségéért szervezett tüntetésekről.
Ezek az eljárások azért voltak különösen fontosak, mert megmutatták, hogy mennyire kínkeserves alkalmazni egy olyan szabályt, aminek nincs semmi értelme. Maga a jogi eljárás tudta a legjobban megmutatni a szabály abszurditását, és azt, hogy az orbáni jogászkodós autokrata legalizmus mennyire tarthatatlan.
A rendőrség gyűjtötte a korábbi Pride-okról és más eseményekről az interneten fellelhető fotókat és videókat, és arról faggatott bennünket, hogy „a felvonulás, a színpadi beszédek, és zenei beszédek tartalmával és formai megjelenésével a homoszexualitás a gyűlésen bármilyen formában megjelenik-e?” Arra nem kaptunk választ a rendőrségtől – mert nincs is válasz –, hogy ez mit jelent.
Olyan rendőri kérdés is elhangzott, hogy a menetben „a gépjárművön lesz-e tánc”. Májusban még tudomásul vették a gyűlésünket, akkor nem is volt gépjármű és tánc. Megpróbálták fenntartani a látszatát, hogy van valami mértéke annak, hogy mennyi önkifejezés engedhető meg egy méltóságáért és emberi jogaiért kiálló kisebbségnek. 30 ember még oké, de 3000 vagy 300 000 már nem?
És bár a rendőrségi Budapest Pride-fotókat kiválogató bohózatnak a Kúria végül a tiltásnak helyt adva véget vetett, a folyamatban lévő eljárások megakadályozták, hogy szélsőséges csoportok és pártok a teljes várost lefoglalják, mert a jogvita alatt álló útvonalra nem jelenthetett be más már rendezvényt. Ezért nem tudták az orbáni jogi színház eszköztárával védett szélsőséges csoportok elfoglalni az Erzsébet hidat június 28-án, amin aztán több százezer ember biztonságosan átjutott Budára.
Mikor pedig már a gyülekezési jog jogszerűtlen korlátozása miatt bejelentett tüntetésünket is megtiltották, a napnál is világosabban mutatkozott meg, hogy a jogalkotó célja nemcsak a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért szervezett gyűlések, hanem a kritikus hangok elnyomása is.
Strasbourgtól Luxembourgig
Ezek a rendőrségi és Kúriai döntések fontos bizonyítékok, az emberi jogok önkényes megsértésének bizonyítékai. Ebben a minőségükben pedig további célt is szolgálnak, ugyanis a magyar jogrendszer (azzal ellentétben, amit a kormány mond) nem egy vákuumban létezik.
A legtöbb esetben az emberi jogok védelmének olyan nemzetközi fórumai mint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága vagy a luxembourgi Európai Unió Bírósága csak akkor tudnak eljárni, ha a hazai eljárások is indulnak. Strasbourgig a hazai jogorvoslatok kimerítésén keresztül vezet az út, míg Luxembourg felé az előzetes döntéshozatali eljárást csak valamely nemzeti bíróság indíthatja meg.
Kétségtelen, hogy az Orbán-kormány sokszor szemrebbenés nélkül hagyja figyelmen kívül ezeknek a bíróságoknak a döntéseit, de ha egy másik kormány vissza akarja állítani a jogállamiság kereteit, ezek a döntések iránymutatóak és megkerülhetetlenek lesznek. Ezért különösen fontos, hogy ezeket a jogsértéseket minél előbb nemzetközi fórumok elé vigyük, a jogvédő szervezetek bejelentései és pereskedései nélkül erre nem kerülhetne sor.
Félelemből bátorságot
A kormány célja kritikusai elhallgattatása. Ezt erőszak és kényszer nélkül azzal tudja elérni, ha bizonytalanságot tart fenn és ezzel félelmet, bizonytalanságot és dermesztő hatást vált ki. Az a célja, hogy ne merjük gyakorolni a jogainkat, sőt, ne is tudjunk róla, hogy mihez van jogunk. Ezzel akkor tudunk hatékonyan szembeszállni, ha minden lehetséges eszközzel megpróbálunk élni a jogainkkal, amiben ismét kulcsszerepe van a jogvédelemmel, emberi jogokkal foglalkozó civil szervezeteknek az emberek jogtudatosságát növelő és a jogérvényesítést segítő munkájukkal.
Ameddig vannak olyan magánemberek és szervezetek, akik eljárásokat kezdeményeznek a jogsértésekkel szemben, addig emlékeztetni is lehet mindenkit arra, hogy a jog számít és a jogrendszer helyreállítása is lehetséges.
A június 28-án megtartott 30. Budapest Pride felvonulás vitathatatlanul történelmi jelentőségű volt. Fordulópont azonban csak akkor lesz, ha a sikeréből erőt merítve, újra és újra képesek leszünk kilépni a félelem és a passzivitás köréből. Ehhez a kreatív ellenállás eszközeire, a stratégiai pereskedésre és a jogtudatosság fenntartására egyaránt szükség van.
Minden nyilvános kiállás, minden jogérvényesítési kísérlet, minden bátor szolidaritási gesztus azt üzeni: nem vagyunk egyedül, és a jogaink gyakorlása nem kegy, hanem alapvető szabadság. Így lehet a félelemből bátorságot, az apátiából cselekvést, az elszigeteltségből közösséget teremteni.