- A magyar kormányéhoz kísértetiesen hasonlító eszközökkel támadják a szexuális és nemi kisebbségeket több európai országban.
- Hogyan lehet sikerrel fellépni a támadások ellen?
- Mit tanulhatunk az orosz, georgiai és török jogvédőktől?
- Denis Oleynikkel (ComingOut LGBTQI+ Group), Mariam Kvaratskheliával (Tbilisi Pride) és Özgür Gürrel (Ünikuir) Vig Dávid, az Amnesty Magyarország igazgatója beszélgetett.
Rendszeresen kutatjátok, hogy milyen hatása van a putyini homofób és transzfób politikának az orosz LMBTQI emberekre. Mik a tapasztalataitok?
Denis Oleynik: Legfrissebb felmérésünkben közel ötezren vettek részt, az eredmények pedig aggasztóak: növekszik a diszkrimináció, több a gyűlölet-bűncselekmény és a bántalmazás. A közösség egyre zárkózottabb, egyre kevesebben bújnak elő és egyre nagyobb stresszben élnek. A kutatásaink szerint ez egyértelműen a homofób és transzfób jogalkotás és állami gyűlöletkampányok következménye.
Úgy tűnik, hogy az orosz módszer Európa más országaiba is eljutott. Nemrégiben a Tbiliszi Pride is bejelentette, hogy idén nem lesz felvonulás. Mi vezetett ehhez a döntéshez?
Mariam Kvaratskhelia: A korábbi viszonylagos javulás után 2021-től komolyan kezdett romlani az LMBTQI jogok helyzete Georgiában, miután maga a kormány kezdett kampányolni az úgynevezett “LMBT-propagandával”. Tudjuk, hogy Oroszországból ered, korábban ezt soha nem hallottuk az itteni politikusainktól.
Idén csúcsosodott ki a kampány, amikor hivatalosan is beterjesztették a homofób és transzfób propagandatörvény-javaslatot. A tervezet a hormonterápiától kezdve minden egészségügyi kezelést betiltana a transznemű emberek számára. Cenzúrázni fogják a képzőművészetet, a filmeket, az oktatást és mindent. Eddig sem tudtuk gyakorolni a békés gyülekezéshez való jogunkat, de most teljesen kiradíroznak bennünket.
Az LMBTQI közösség politikai célú felhasználása zajlik ahelyett, hogy a valódi problémákkal, a munkanélküliséggel, a szegénységgel, a kivándorlással foglalkoznának. A kormányunk mindig Orbánt vagy az olasz vezetőket idézi, úgy érzik, hogy a nemzetközi vezetők is támogatják őket. Georgiában azt hallani, hogy mi “Europát szeretnék”, de “másik Európát”, a “magyar Európát”.
Néhány héttel ezelőtt Erdogan török elnök azt mondta, hogy "Az LMBT ránk erőszakolása a fasizmushoz hasonlítható." Mi történt?
Özgür Gür: Törökország bizonyos értelemben progresszív ország volt, bár jelentős földrajzi eltérésekkel. Már a nyolcvanas években volt törvényünk a nem jogi elismeréséről. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenki támogatta volna a queer embereket, inkább csak senki sem beszélt róluk.
Az uniós csatlakozási folyamat miatt Erdogan első éveiben más volt a környezet, mint ma: a kormány hallgatott a kérdésről, mi pedig ekkor indítottuk el a mozgalmunkat. De Törökországból egy tekintélyelvű rezsim lett, ahol az emberek reagálni szerettek volna az elnyomásra. A 2013-as Gezi parki hatalmas tüntetéseken az LMBTI emberek voltak a frontvonalban, 2014-től pedig hatalmas fejlődést lehetett látni: több, mint 100 000 ember vett részt az Isztambul Pride-on. Ez veszélyt jelentett a kormány számára, így elkezdték a queer emberek láthatóságát és jogait korlátozni. Nem engedték például, hogy a Pride résztvevők az utcákon vonuljanak, sőt a vallási ügyek vezetője szerint a queer emberek tehettek a koronavírus-járványról.
Úgy tűnik, hogy amikor az emberekben valami félelmet kelt fel és ez megérinti az alapvető biztonságérzetüket, akkor a populista vezetők elkezdenek játszani a biztonság fogalmával, veszélyként állítják be az LMBTQI közösséget.
Mariam Kvaratskhelia: A mi vezetőink azt hiszik, hogy hamarosan a nyugati liberális demokráciák megbuknak, miközben például Oroszország és Kína erősebbé válnak. Georgia próbál ezekhez a gender- és LMBTQI-ellenes erőkhöz igazodni, aminek következtében az emberi jogaink és az életünk a politika áldozatává válik.
Özgür Gür: A tekintélyelvű kormányok próbálják óvni a hatalmukat, és ehhez egy közös ellenségre van szükségük, mert így mondhatják azt, hogy a nemzetbiztonságot vagy az erkölcsöket védik. Ezért kezdték ellenségként kezelni a queer embereket. Bár néhányan úgy vélik, hogy ez csak egy figyelemelterelési módszer, ami részben igaz, de ettől még ezek a kormányok homofóbok és transzfóbok is.
Putyin megválasztása előtt jobban elfogadták a queer embereket Oroszországban?
Denis Oleynik: Szerintem 2011-ben kezdődött, miután Putyin rájött arra, hogy sok ember elégedetlen vele, ezért elkezdték a queer közösséget okolni például a rossz gazdasági helyzetért. Ezért változtak a törvények, és így váltunk kevésbe elfogadóbbá, mert a kormány azt látta, hogy elveszíti az emberek feletti hatalmát.
Hogy hatott ez a munkátokra?
Denis Oleynik: A legnagyobb változás az volt, hogy míg korábban személyesen is dolgozhattunk, Ukrajna megszállása után átváltottunk online-ra, mert a növekvő elnyomás miatt csak így garantálható a biztonságunk. Pozitívum, hogy így nemcsak Szentpéterváron, hanem az egész országban tudunk segíteni. Tehát az elnyomás fokozódásával a szolgáltatásaink száma is nőtt az elmúlt két évben.
Beszéltünk már arról, hogy idén lemondták a Tbiliszi Pride-ot, de biztosan más példák is vannak arra, hogy a kirekesztő kormányzati kampányok milyen hatásai vannak.
Mariam Kvaratskhelia: Egyelőre keressük az alternatívákat, hogy ne kelljen magunkat “külföldi ügynökként” regisztrálnunk. Szomorú, de nem tudunk Pride-ot szervezni, mert félő, hogy megtámadnak minket a szélsőségesek.
Idén a kormány emberei szintet léptek. Ellátogattak a lakásomhoz, több emeleten összefújták a falakat, plakátokat tettek ki, amelyeken az állt, hogy "külföldi ügynök" és "LMBT propagandista". Az elmúlt néhány hónapban óriási tüntetések voltak, 300 000 ember tüntetett egy hárommilliós országban. Erre a kormány úgy reagált, hogy a Tbiliszi Pride irodáját megtámadtak.
Természetesen ez nagyon megvisel és kimerít érzelmileg. A szüleim attól félnek, hogy börtönbe fogok kerülni a munkám miatt, különösen, ha elfogadják a propaganda törvényjavaslatot. Ugyanakkor jó dolgok is történtek. Sikeres kampányaink voltak, a civil társadalom pedig egységesebb és erősebb, mint valaha.
Özgür, te biztonságban érzed magad Törökországban?
Özgür Gür: Nehezen tudok válaszolni erre, mert úgy érzem, hogy aktivistaként mindenhez hozzászokunk. Szerintem én csak most kezdek mindent megszokni. A 2015-ös választás után sok támadás ért, ami megviselt, de úgy éreztem, muszáj továbbmennem.
Nem tudnak mindenki elhallgattatni, ezért kiválasztanak általában pár láthatóbb aktivistát, és rájuk csapnak le. Többnyire a legaktívabbakat, tehát a diákokat veszik őrizetbe, aztán átadják a nevüket az oktatási miniszternek, majd visszavonják az ösztöndíjaikat. Igyekeznek a jövőjüket tönkre tenni. Volt, akit kirúgtak a kollégiumából, volt, akinek a szüleit hívták azzal, hogy őrizetbe vették a meleg gyereküket. Az elmúlt évtizedben kb. 2000 hasonló eset történhetett. Elkezdték az LMBTQI embereket a terrorizmushoz kötni a büntetőeljárásokban. Nálunk is megjelent az alkotmánymódosítás és a külföldi ügynök törvény terve, ezért még fontosabb, hogy mi is új eszközökkel álljunk elő.
Van egy másik közös vonása is a történeteknek: a finanszírozás. Milyen bizonyítékok vannak az orosz vagy más forrásból származó dezinformáció pénzügyi hátterére?
Mariam Kvaratskhelia: Bár nincs közvetlen bizonyítékunk Oroszország pénzügyi befolyására, a Transparency International Georgia jelentései szerint az információs propagandát orosz pénz finanszírozza. Vannak olyan alapítványok, amelyek oktatási csereprogramokat folytatnak Oroszországgal, illetve ott van az aktív szélsőjobboldali csoport, az Alt-info, amely közvetlenül is kapcsolódik a Kremlhez.
Milyen stratégiái vannak az ellenállásnak? Mi működik? Mi nem?
Denis Oleynik: Erre van egy jó példám. Mielőtt Oroszország 2023-ban elfogadott volna egy transzfób törvényt, nagyon sok híres ember - olyanok is, akikre egyáltalán nem számítottunk - szólalt fel ellene. Sajnos egy ponton túl egyértelmű volt, hogy a javaslatot elfogadják, ezért egy aktivista csoport adománygyűjtő kampányt indított, hogy segítse a transz embereket a dokumentumaik azonnali lecserélésében és a szükséges orvosi kezelésekhez való hozzáférésben. Az összegyűjtött pénzből aztán egy csomó embernek tudtak segíteni.
Az LMBTQI fiatalok szüleinek szervezett online segítő csoport viszont nem működött. Oktatási anyagokat készítettünk, megpróbáltunk támogató csoportokat összeállítani a számukra, de rá kellett jönnünk, hogy az online formátum nem működik jól ennél a célcsoportnál. Szerintem fontos tanulság, hogy ha valami nem működik, akkor ne erőltessük.
Özgür Gür: Törökországban a stratégiánk fontos eleme, hogy az egyetemeken kezdtük el a közösségszervezést, itt próbáljuk meg az embereket összekötni egymással. Figyelembe véve, hogy mit éltek át az elmúlt években, elképesztő látni, hogy sok aktivista jön és harcol a tekintélyelvű rezsim ellen.
Ami viszont nem működött, az a teljes lakosság elérése volt a nyilvános kampányainkkal. Sajnos látszik, hogy az ország egyik felét nem tudjuk elérni, erre jobban kell összpontosítanunk. A másik felét, még ha nem is biztos, hogy értik, hogy miért fontosak az LMBTQI jogok, elértük, és ezt a teret jól tudjuk használni.
Mariam Kvaratskhelia: Folytatjuk az aktivizmus hagyományos eszközeinek a használatát, de több dolog is megváltozott az elmúlt időszakban. Feladtuk például, hogy tárgyaljunk az állami intézményekkel, mert azt látjuk, hogy nincs eredménye. Ehelyett megpróbálunk a kampányolásra, a közösségépítésre, a tudatosság növelésére és saját narratívánk terjesztésére koncentrálni. Ez egy új irány nekünk.
Elkezdtünk közvélemény-kutatásokat és fókuszcsoportokat csinálni, teszteljük az üzeneteinket, és így választjuk ki a legalkalmasabb “hírvivőket” az egyes csoportok elérésére. Ezenkívül létrehoztunk egy nagy koalíciót is, aminek már 30 civil szervezet és mozgalom tagja. A koordináció, az erőfeszítések egyesítése és a stratégiai kommunikáció kulcsfontosságú.
Mit gondoltok a nemzetközi közösség, és főleg az EU szerepéről? Inkább előny vagy hátrány a nemzetközi közösség támogatása?
Denis Oleynik: Korábban volt a nemzetközi intézményeknek némi befolyásuk az orosz kormányra, de az elmúlt két évben sokat romlott a helyzet. Oroszország ma már el sem ismeri az Emberi Jogok Európai Bíróságát és annak döntéseit, ahogy nem hallgat a legtöbb nemzetközi intézményre sem. Mi továbbra is nyújtunk be jelentéseket az Oroszországban történő jogsértésekről az ENSZ-nek, az elmúlt félévben több mint tizennyolc ilyen jelentést írtunk.
Egy jó példa erre egy tavalyi ügy, amit megnyertünk. A metróban megtámadtak két leszbikus nőt, az ügyet az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elé vittük, amely kártérítés fizetésére kötelezte a Legfelsőbb Bíróságot. Meglepő módon a bíróság betartotta a döntést, és körülbelül 600 eurót fizetett a nőknek. Bár nem sok pénz, ebből látszik, hogy néhány nemzetközi intézmény néha még tudja befolyásolni az orosz hatóságokat.
Mariam Kvaratskhelia: Korábban Georgiában is nagyobb volt a nemzetközi szervezetek, nagykövetségek és uniós intézmények befolyása. Az utóbbi időben ez csökkent. De trükkös a helyzet, mert amikor egy nemzetközi szervezet nyilatkozatot tesz az LMBTQ jogok megsértésével kapcsolatban, akkor ez kontraproduktívvá válik számunkra, mert a kormány azt állítja, hogy LMBT propagandát terjesztenek. Tehát az a nehéz feladat, hogy muszáj nemzetközi szervezetekkel együtt dolgozni a jogsértések dokumentálásán, de nem úgy, hogy az kontraproduktív legyen nemzeti szinten.
A kormány kihasználja az EU-integráció nehézségeit is. Remélhetőleg egy nap megkezdődnek az uniós csatlakozási tárgyalások, azonban, ha erre esetleg nem kerülne sor, akkor a kormány azt fogja állítani, hogy azért büntetnek minket, mert a családi értékeket próbálja védeni. Azzal, hogy megkaptuk a tagjelölti státuszt, hatékony lehetne a munka az uniós intézményekkel, ezért esélyt kell ennek adnunk. Még egy fontos dolog: Georgia általában tiszteletben tartja a strasbourgi döntéseket, de amikor a nemi megerősítő kezelésekről van szó, akkor egyet sem hajtottak végre, pedig már öt, a kormányt elmarasztaló döntés van.
Özgür Gür: Törökország jelenleg nem veszi komolyan az EU-s intézményeket, tehát a korábbi módszereink már nem működnek, ezért újakat kell találnunk. Azért, hogy ez hatékony legyen, az a tanácsom, hogy a nemzetközi partnerek mindig először a queer aktivistákkal beszéljenek, hogy felmérjék, minek mi lehet a követkeménye. A nemzetközi reporting mechanizmusoknak igenis van értelme, mert megerősítenek, tudod, hogy nem vagy egyedül. Én nagyon fontosnak tartom a nemzetközi szolidaritási üzeneteket is: imádom olvasni és hasznosnak tartom azokat.
Sokat tanulhatunk abból is, ha valamilyen eszköz jól bevált már valahol. Említenétek egy-egy példát kreatív ellenállási eszközökre az országotokból?
Denis Oleynik: Nekem nagyon tetszett az az orosz kampány, amikor az árcédulákat az ukrajnai megszállás elleni üzenetekkel helyettesítették az üzletekben. Az egyik üzenet így szólt: "A queer emberek is emberek". Persze ez csak egy rövid ideig működött, de az volt benne a fontos, hogy nem a nagyvárosokban, hanem a távoli, kisebb régiókban történt, ahol az embereknek általában kevesebb hiteles információjuk van az aktuális helyzetről.
Mariam Kvaratskhelia: Egy szélsőjobboldali csoport ellenünk tüntetett a parlament előtt, ezért egy szivárványos zászlót akasztottunk egy drónra, amivel átrepültünk felettük. Nagyon felháborodtak, hogy nem tudnak semmit tenni ellene.
Özgür Gür: Múlt hónapban egy tiltakozás közben egy üzenetet vetítettünk lézerrel egy isztambuli hídra. Erre persze a rendőrök nagyon dühösek lettek, de nem tudtak mit tenni, mert a feliratot egy hajóról vetítették ki.
Hogyan tovább? Mit vártok a jövőtől?
Mariam Kvaratskhelia: Az októberi választások nagyon fontosak számunkra. A kormány 12 éve van hatalmon, és még legalább négy évig ott is akar maradni. Sokakkal beszélek nap mint nap, akik el akarnak költözni az országból. Ezért több olyan programunk is van, amelyekkel választási részvételre buzdítjuk a fiatalokat és queer embereket. Természetesen nem befolyásolni szeretnénk, hanem azt kommunikálni, hogy ez a választás az Európa és Oroszország közötti választásról szól.
Miért fontos számodra, hogy Georgiában maradj?
Mariam Kvaratskhelia: A hazámban akarok élni. Szeretek itt élni, a családommal, a barátaimmal, mindenkivel. Természetesen élhetnék máshol, de nem akarok úgy távozni, hogy el kellett menekülnöm. Senkinek sem kellene elhagynia a szülőföldjét, ahol szeret élni. Nem akarom egy autokrata kormány miatt elhagyni a hazámat, de szeretnék biztonságban élni a hazámban és az otthonomban, így remélem, hogy győzni fogunk.
Özgür, te gondoltál már arra, hogy elköltözöl Törökországból?
Özgür Gür: Időnként igen. A legutóbbi választások alkalmával sokan mondták, hogy az dönti el a sorsunkat, aztán veszítettünk. De még mindig itt vagyunk. Én is ugyanazt érzem, mint Mariam, hogy itt nőttem fel, nagyon szeretném itt megélni a változást, és bízom benne, hogy ez megtörténhet. A jövőről beszélve viszont nekem is vannak alapelvárásaim: ne kerüljek börtönbe, ne zárjanak be LMBTQI szervezeteket és ne kelljen elmenekülnünk az országból. Nélkülünk a kormány kampányai kudarcot vallanának, kellünk ahhoz, hogy a gyűlöletkeltést folytathassák.
Denis Oleynik: Csodállak titeket, hogy akkor is, amikor fenyegetve érzitek magatokat, az országaitokban maradtok. Én nem éreztem így magam a saját hazámban, mert valójában a családom nem teljesen orosz, vannak litván és ukrán rokonaim. Egész életemben gyűlöltem az orosz kormányt. Szóval igazából nem érzem magamat orosznak, valójában queer oroszként azonosítom magam.
Természetesen nehéz Oroszországon kívül folytatni a munkát, de azért készítünk jelentéseket a jelenlegi helyzetről és a queer emberek szükségleteiről Oroszországban, hogy az ottani fő problémákra összpontosítsunk. Az elmúlt két évben azt látjuk, hogy elkezdtek fejlődni a kisebb kelet-oroszországi csoportok, akiket próbálunk támogatni. Tényleg hiszem, hogy hosszútávon valami változni fog a jövőben, talán 20-30 év múlva, mert senki sem él örökké. Biztos vagyok benne, hogy lesz Moszkvában vagy Szentpéterváron Pride felvonulás.
Hogyan tudtok odafigyelni a személyes jóllétetekre?
Mariam Kvaratskhelia: Nagyon szerettem volna erről beszélni, mert néha úgy érzem, hogy fel kell áldoznom magam. Közben pedig muszáj a mentális és érzelmi jóllétünkre is gondolni. Én közel tíz éve harcolok, ami fárasztó, szóval néha vennünk kell egy nagy levegőt, és vigyáznunk kell magunkra, mert mindig lesznek mások, akik folytatni tudják a harcot.
Ha gondolnánk előre az öngondoskodásra, akkor talán nem égnénk ki, és nem lenne muszáj szünetet tartanunk. Ebben nekünk a Budapest Pride inspirálta csoportos szupervízió segített. Nálunk van egy program az aktivisták számára, ami az egyéni terápiát finanszírozza, tehát mindig arra ösztönözzük a munkavállalókat és az aktivistákat, hogy vegyék igénybe. Sajnos kampányokra és konferenciákra sokkal könnyebb adományt gyűjteni, mint ilyen meglehetősen drága szolgáltatásokra. A közös elvonulásokra, csapatépítésre szolgáló pályázatainkat is rendszeresen elutasítják.
Denis Oleynik: Mi úgy próbáljuk fenntartani a munka és a magánélet egyensúlyát, hogy egyáltalán nem dolgozunk hétvégén vagy munkaidőn kívül, amit szigorúan ellenőrzünk is. Arról is gondoskodunk, hogy mindenki rendszeresen nyaraljon, nyáron pedig az egész szervezet teljesen leáll két hétre.
Tudnátok mondani egy példát, amikor váratlan támogatást kaptatok valakitől az elmúlt időszakban?
Denis Oleynik: Amikor Litvániába költöztem és lakást kerestem, úgy döntöttem, őszinte leszek mindenkivel, és elmodnom, hogy egy civil szervezetnél dolgozom és a férjemmel fogok élni. A főbérlőm erre havi 50 eurót elengedett a lakbérből. Miután aláírtam a szerződést, örömömben sírva fakadtam a lakásban. Nagyon-nagyon megható volt.
Özgür Gür: Miután egyszer őrizetbe vettek, hallottam a barátaimat, ahogy kiabáltak a rendőrőrs előtt és vártak rám. Az emberek levest készítenek a kiszabaduló embereknek, majd elmennek sörözni és ünnepelni. A nemzetközi támogatás is nagyon fontos. Részt vettünk az Amnesty Levélíró Maraton kampányában, és több ezer levelet kaptunk ismeretlen emberektől. Az egyiket egy nyolcéves küldte, aki annyit írt, hogy “én egy transz gyerek vagyok" és "támogatlak titeket”, és volt egy rajz rólunk. Tényleg megható volt.
Van olyan, amin változtatnátok a munkátokban?
Mariam Kvaratshkelia: A georgiai queer mozgalom nem egységes, ez az egyik legnagyobb belső gyengeségünk. Többet és jobban kellene együtt dolgoznunk, hogy minél több embert elérhessünk.
Özgür Gür: Kezdenek minket marginalizálni, így kapcsolatokat kell teremtenünk más mozgalmakkal. Van például egy vallásos feminista csoport Törökországban, a velük való együttműködés segít abban, hogy elérjük a nyitottabb, de nálunk konzervatívabb embereket. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból.
Denis Oleynik: Együtt kell működnünk orosz, georgiai, török, balti és ukrán szervezetekkel, mert a kormányaink megpróbálnak minket megosztani. Együtt erősebbek vagyunk.
Az interjú a EuroPride Emberi Jogi Konferencián elhangzott beszélgetés szerkesztett változata, amely nem jöhetett volna létre Losonci Sára segítsége nélkül. Köszönjük.