Az április 3-i országgyűlési választások kimenetelével kapcsolatban rengeteg kalkulációt és becslést olvashatunk nap mint nap a sajtóban. A nemzetközi nőnap alkalmából spekulációk helyett a múlt héten nyilvánosságra hozott országos és egyéni listák alapján összegyűjtöttük az egységes ellenzék (Egységben Magyarországért) és a Fidesz-KDNP női jelöltjeit. A számok mindkét politikai tömb részéről elkeserítő képet mutatnak.
Magyarország az EU mutatók szerint finoman fogalmazva sem áll túl jól a nemek közötti egyenlőség területén. A Gender Equality Index (nemek közötti egyenlőség index) rangsorban például az összesen kapható 100-ból 53 ponttal csak az utolsó előtti helyen állunk (az uniós átlag 68 pont).
Az összesítésben ugyan még megelőzzük Görögországot, de a hatalommal kapcsolatos kategóriában, ami a politikai, gazdasági és társadalmi szféra döntési pozícióin alapszik Magyarország rendelkezik a legalacsonyabb pontszámmal. Ebben a dimenzióban 2015 óta folyamatosan az utolsó helyen állunk. Mindhárom területen rendkívül rossz eredményeket produkál Magyarország, de a politikai döntéshozatalban a 100-ból kapható 21,8 pont csak tovább rontja az átlagunkat.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Az Európai Unió statisztikai hivatalának 2020-as kimutatása szerint az EU 27 tagállama közül Magyarországon a legalacsonyabb a nők aránya a parlamenti döntéshozatalban. A listán megfigyelhető lemaradásunk nem új keletű, már a 2004-es EU-hoz való csatlakozásunkkor is mi voltunk az utolsók a listán. Az azonban meglepő, hogy míg az akkori 8,8%-ról 16 év alatt 12,6%-ra sikerült javítanunk, addig a hozzánk hasonlóan a lista végén kullogó Ciprus és Olaszország a 9-10% közötti értéket 22,2 és 35,6%-ra javították.
Hozzánk hasonló képet mutat még az EU-hoz velünk egy napon csatlakozó Málta is, ahol csakúgy mint nálunk, 16 év alatt csupán 4%-kal sikerült növelni a női döntéshozók arányát a parlamentben (9,4-ről 13,4%-ra). Elmondhatjuk tehát, hogy Magyarország, függetlenül az aktuális parlamenti erőviszonyoktól, az elmúlt közel 20 évben képtelen volt érdemben növelni a női politikai döntéshozók arányát.
De mi lesz április 3. után?
A múlt héten nyilvánosan is elérhetők lettek az országos listák, amelyek közül most az egységes ellenzék és a Fidesz-KDNP jelöltjeinek nemi eloszlását számoltuk ki. Az eredményekből az látható, hogy a Fidesz-KDNP 279 jelöltjéből összesen 51 nő, vagyis csupán 18%-uk. A helyzet még rosszabb, ha csak az első ötven legesélyesebb bejutót nézzük, itt csak 16%-os arányt találunk. Az ellenzék listájára sem mondható, hogy a nemek közötti egyenlőség megteremtése prioritás lett volna. Míg a teljes 279 fős listán 25% a nők aránya (70 fő), addig az első ötven jelölt között csak 12 fő (24%). A két lista első 50-50 jelöltjének összesen tehát csak 20%-a nő.
Érdemes az egyéni választókerület listákat is megnézni. A 106-ból összesen 29 választókerületben indítanak női jelölteket a pártok: az Egységben Magyarországért 23 helyen, míg a Fidesz-KDNP csak 7 választókerületben. Egyetlen választókerület van, ahol mindkét párt női jelöltet indít, ez a Komárom-Esztergom megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerület. Ez százalékokra vetítve azt jelenti, hogy az ellenzék egyéni jelöltjeinek 21,7%-a, míg a Fidesz-KDNP-nek még ennél is kevesebb, csak 6,6%-a nő. Összesítve tehát a 19 megyéből és Budapestről 6-ban (Vas, Veszprém, Tolna, Heves, Hajdú-Bihar és Békés) sem ellenzéki, sem kormánypárti színekben nem indítanak női jelöltet.
Bár a választások eredményét nem tudhatjuk, de ezek alapján elmondható, hogy az összes egyéni (ellenzéki és kormánypárti) jelölt csupán 14%-a, míg az országos listák legesélyesebb befutóinak csak 20%-a nő.
A nők és férfiak egyenlő politikai részvétele a demokrácia egyik legalapvetőbb követelménye, amely amellett, hogy nagyobb társadalmi egyenlőséghez, befogadóbb kormányzáshoz és magasabb életszínvonalhoz vezet, az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra fejlődésének területén is kedvező hatásokkal jár. Ráadásul, ahol több nő vesz részt a politikai döntéshozatalban, ott a politikai korrupció is kisebb.
A nők politikai döntéshozatalban megfigyelhető alacsony aránya bőven túlnyúlik a parlament falain. Női politikusok nélkül azok a törvények és programok is sokkal kisebb valószínűséggel születnek meg, amelyek a nők hátrányos megkülönböztetését hivatottak csökkenteni és felszámolni.
Jó példa erre a nők elleni erőszak és családon belüli erőszak megelőzéséért és felszámolásért megalkotott Isztambuli Egyezmény ratifikációja vagy az Európai Bizottság javaslata a nemek közötti bérszakadék transzparenciájának megteremtéséről, amelyeket eddig nem fogadott el a parlament. Sokszor emiatt kénytelenek a civil szervezetek átvállalni például petíciókkal, képzésekkel és segélyvonalakkal azokat a feladatokat, amelyek alapesetben a politikusok és az állam dolga lenne.
Az, hogy az elmúlt közel 20 évben sem sikerült érdemben előrelépnünk a nők politikai döntéshozatalban való arányos részvételének területén, mindegyik kormány szégyene. Óriási kár, hogy úgy tűnik, hogy a nők valódi politikai képviselete sem a kormánynak, sem az egységes ellenzéknek nem volt fontos ezen a választáson sem.