A legtöbben vágyunk arra, hogy az életünk során megismerjünk valakit, aki mellett mindig önmagunk lehetünk, és akire akkor is számíthatunk, amikor senki másra. Azt az embert keressük, akivel a fontos pillanatok különlegessé, az átlagosak fontossá, a rosszak pedig elviselhetővé válnak.
Sokfélék vagyunk, vannak, akik már az iskolában megismerik, de a legtöbbünknek sokszor törik össze a szíve, mire azt tudjuk mondani: megtaláltam, vele akarom leélni az életemet. Ha pedig már eljutottunk ide, sokunk szeretné ezt a barátaival és a családjával is megünnepelni, illetve azt akarjuk, hogy a társadalom és az állam is elismerje a szövetségünket – akkor is, ha a párunk neme megegyezik a mienkkel.
A házasság egyszerre jogi és érzelmi kötelék: a legszemélyesebb érzelmi kapcsolat, amihez az egészségügyi döntéseken át a gyermeknevelésig az állam jogokat és védelmet társít. Mint minden, emberek által létrehozott intézmény, ez is az adott korszak és társadalom terméke és lenyomata. Amit száz évvel ezelőtt megdönthetetlen szabálynak tartottak, azt ma már jó esetben értelmetlennek, de inkább kirekesztőnek tartjuk. A házasság intézményét tehát mi alakítjuk az általunk megválasztott politikusokon keresztül, annak nincs hagyományos vagy eleve elrendelt formája.
A házasság Magyarországon azonban egyelőre nem változik, hiába támogatja már most a magyar társadalom közel fele, hogy 39 ország után végre nálunk is összeházasodhassanak az azonos nemű párok. Az elmúlt 15 év Fidesz-KNDP kormányzása nemcsak a legsötétebb gyűlöletkampányokat és leggonoszabb jogszabályokat hozta el – köztük a szexuális és nemi kisebbségek ellen –, hanem azt az ellenzéki vélekedést is, hogy inkább ne is beszéljünk olyan kérdésekről, amivel nem ért eleve mindenki egyet, mert azzal csak szavazókat veszít a kormánypárt aktuális kihívója. Ez mára olyan közhely lett, hogy a politikáról a nyilvánosságban beszélők nagy részében fel sem merül, hogy a választási kampányban a valóban tragikus közszolgáltatások, gyermekvédelem és gazdasági helyzet mellett például arról is beszéljünk, hogy 2025-ben Magyarországon két felnőtt ember azért nem házasodhat össze, mert azonos neműek.
Pedig pont azért kellene beszélni róla, mert ez is egy olyan kérdés, ami alapjaiban határozza meg, hogy milyen (lesz) Magyarországon élni – és nem csak az LMBTQI embereknek. Muszáj beszélnünk az egészségügy, a közlekedés, az iskoláink és a gazdaságunk állapotáról, ahogy továbbra is mindent meg kell tennünk azért, hogy legalább csökkentsük a kormány gyalázatos intézkedéseinek káros hatásait, de
az, hogy mindenkinek ugyanolyan jogai és lehetőségei legyenek, nem valami után vagy helyett következik a sorban, hanem mindennek az alapja.
Az azonos nemű párok házasságának bevezetése a teljes jogegyenlőségért folytatott küzdelem legfontosabb állomása, mert azt fejezi ki, hogy az állam mindenkit egyenjogú és egyenrangú emberként kezel. Jóval több mint szimbólum, állami és társadalmi elismerés, amely olyan jogokat és védelmet nyújt, amelyet a bejegyzett élettársi kapcsolat nem. Előrébb visz minket egy olyan országhoz vezető úton, ahol mindenkinek jobb élni, mert megerősíti az egész társadalmat: csökken a diszkrimináció, javul rengeteg ember életminősége, és ha a fiatalok egy olyan országban nőhetnek fel, ahol az egyenlőség az alap, akkor nemcsak az iskolai erőszak mértékét és a külföldre költözések számát tudnánk csökkenteni, de talán az öngyilkosságba is kevesebben menekülnének.
Ettől a jövőtől nem vagyunk messze, csak a megválasztott politikusainknak kell módosítaniuk a törvényeinken, ehhez pedig meg kell mutatnunk a döntéshozóknak, hogy mi, az egyenlőség támogatói, elsöprő többségben vagyunk. Minél nagyobb ez a többség, annál hamarabb érjük el a célunkat: akár úgy, hogy a képviselőink maguktól lépnek, akár úgy, hogy egy jövőbeli népszavazáson közösen kikényszerítjük a változást. Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb biztonságban lesznek a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozók, hiszen a kormány nem mer majd jogsértő törvényeket elfogadni ellenük, sőt a gyűlöletre építő kormányplakátoknak és reklámoknak is búcsút inthetünk.
A következő időszakban remélhetőleg rengeteg olyan közéleti témáról fogunk beszélgetni a családtagjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel és ismeretlenekkel, amelyek meghatározóak Magyarország jövője szempontjából. Mi azt gondoljuk, hogy arról is kell beszélnünk, hogy két azonos nemű felnőtt embert is ugyanazok a jogok illessenek meg, és ugyanolyan házasságot köthessenek. Ne hasonlót, hanem ugyanolyat. Mi azért fogunk dolgozni, hogy minél több ember mondjon igent arra, hogy végre ők is igent mondhassanak, aminek az első lépése, hogy beszélgessünk azokkal, akiknek kérdései vannak, és minél több embert győzzünk meg arról, hogy itt az ideje a jelenleginél átfogóbban gondolkodnunk arról, hogy milyen országban akarunk élni.
Mi például egy olyanban, ahol felnőtt emberek szabadon dönthetnek a saját életükről és kapcsolataikról. Egy olyan helyen, ahol az állam nem tesz különbséget emberek között az alapján, hogy kit szeretnek. Emellett persze érjen oda a vonat időben Vácra, és ha lehet, akkor ne egy nyugdíjas rendőr írja az alaptantervet.