A gyerekek nem érnek rá várni

Az Amnesty Magyarország oktatási podcastjának júniusi adásában Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak egyik igazgatója volt a vendégünk, aki hosszú évek óta dolgozik együtt olyan családokkal, akik nehéz körülmények között nevelnek gyereket.

A magyarországi gyermekvédelmi rendszerről, a szociális munka lehetőségeiről és korlátairól, a családjukból kiemelt gyerekek helyzetéről, valamint a traumatudatosságról beszélgettünk.

1:30- A gyermekvédelemről nagy vonalakban: hogyan épül fel a gyermekvédelmi rendszer, mik a feladatai, melyek a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás szolgáltatásai. 

8:30- Kik kerülnek be a gyermekvédelmi gondoskodás rendszerébe? Hol helyezik el ezeket a gyerekeket? 

14:00- Az elmúlt nyolc évben 50%-ról 70%-ra emelkedett a nevelőszülői családban lévő gyerekek száma, de a nevelőszülők száma nem nőtt. Mi ennek az oka és mik a következményei? 

17:00- A 12 év feletti gyerekek, fiatalok gyakran tizenkét fős lakásotthonokban nevelkednek, ahol mindössze hat-hét felnőtt dolgozik. Az állam feladata az lenne, hogy felelősen, a saját családjuknál magasabb szinten gondoskodjon a gyerekekről, mégis spórolni igyekszik rajtuk. 

21:30- A gyerekeket gyakran indokolatlan esetben is kiemelik a családokból. Amikor csak lakhatási gondjai vannak a családnak, sokkal egyszerűbb és olcsóbb lenne az alapproblémát kezelni. 

27:00- Átmeneti és tartós megoldások a gyerekvédelemben: átmeneti otthonok, helyettes szülői ellátás és kétgenerációs családsegítés. 

37:00- A korai évek szerepe kulcsfontosságú, erre alapulva jött létre a Biztos kezdet program, amelyben a terhességtől kedve szakemberek támogatják a szegénységben vagy szegény településen élő családokat, közösségbe fogadják a szülőt és a gyereket.  

43:00- A gyerekvédelembe a magyar társadalom legsérülékenyebb gyerekei kerülnek, sokan toxikus kapcsolatokat, bántalmazást, elhanyagolást átélt gyerekek. 

45:00- A Biztonságos terek, kibontakozó gyerekek átfogó többlépcsős nemzetközi projekt célja, hogy a traumatudatosság beépüljön a gyermekvédelem mindennapi működésébe. 

52:00- A gyermekvédelmi rendszert hosszútávú stratégia mentén lehetne fejleszteni, de döntéshozói szinten sajnos nem elég nagy a fogadókészség.  

55:00- A gyerekek fejlődésre születtek, ha biztosítanánk, hogy megfelelően fejlődjenek, harminc év múlva lenne egy olyan generáció, akikkel sikeresebb társadalmat lehetne építeni. Tegyünk meg mindent, hogy az évente születő 90.000 gyereknek jó élete legyen. Gondolkozzunk értelmes, gyerekbarát társadalomban. 

Az Amnesty Magyarország emberi jogi oktatási programjának célja, hogy segítse a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat abban, hogy a világra nyitott, az emberi jogokat tisztelő generációk nőjenek fel Magyarországon.

Az Amnesty emberi jogi és oktatási podcastját megtalálod a Spotifyon, az Apple és a Google podcast felületein is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.